Hirdetés

Hazatértek Nagyváradra az évszázados iratok

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Festum Varadinum Új templom – régi oltár című zárórendezvényén adták át tegnap délután a városnak az idén száztizenegy éves nagyváradi színház záróköve alatt talált, Budapesten restaurált dokumentumokat, és az ezekről készült kisfilmet vetítették a frissen helyreállított épületben.

Nagy Orsolya

2011. május 23., 09:292011. május 23., 09:29

A nagyváradi közönség először léphetett be Thalia templomának falai közé, miután az több esztendőn át zárva volt a felújítás miatt. A szintén restaurált évszázados papírokat Kelemen Hunor művelődési miniszter jelenlétében vette át Biró Rozália alpolgármester Boka László, a restaurálást végző Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójától. Az elöljáró mérföldkőnek nevezte a váradi magyar közösség életében a hat, értékes dokumentum hazakerülését. Felidézte azt a napot, amikor az épületben dolgozó vállalkozó bekopogtatott hozzá azzal a hírrel, hogy valami érdekesre bukkant a zárókő alatt. Mint mondta, egy fél órán múlott, hogy a dokumentumok végül Gyulafehérvár helyett Budapestre kerültek, ez pedig Boka Lászlónak köszönhető – a nagyváradi származású szakember ingyen vállalta el az igen rossz állapotba került dokumentumok helyreállítását.

A díszdobozba helyezett dokumentumok ünnepélyes átadása után kerekasztal-beszélgetés kezdődött Boka László, Tóth Zsuzsanna szakrestaurátor, Meleg Vilmos színművész, illetve Nagy Béla színháztörténész részvételével. A restaurátor a színház lépcsőjének tetejébe süllyesztett „időkapszula” megtalálásának és helyreállításának történetét mesélte el, vetített képekkel illusztrálva mondandóját. A dr. Bulyovszky József akkori polgármester által aláírt Zárókő-elhelyezési Oklevél szövegét Meleg Vilmos olvasta fel. A zárókövet a helyi képviselő-testület ünnepi ülése után, 1900. október 15-én helyezték el – ekkor fejeződött be hivatalosan a színház építése. Másfél hónappal később felnyitották a fémszelencét, és hozzátették a díszoklevelet. Jól látszott a hengeren, hogy néhány évtizeddel később valaki újra felnyitotta a kapszulát.

Nagy Béla a Szigligeti Színház felépítésének történetét idézte fel a korabeli sajtóhírek felhasználásával. Beszélt arról a konfliktusról is, ami az építkezést megelőzte: a nagy befektetés ötlete ugyanis igencsak megosztotta a város lakosságát. A rendezvény után a dokumentumokat a színház emeleti előcsarnokában állították ki, de csak egy napra, később a nemesmásolatok lesznek láthatók itt, az eredetiek pedig a múzeumba kerülnek. Este, a Varadinum-díjak átadása után a Nagyváradi Magyar Színház Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművét adta elő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés