
Háy János
Fotó: Biró István
Második bemutatóját tartja a nemrég indult Kortárs drámák egy régi házban elnevezésű, kolozsvári felolvasószínházi sorozat, ezúttal Háy János Vasárnapi ebéd című drámájával (vagy ahogyan a szerző írja: polgári színjátékával) ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
2019. május 06., 17:082019. május 06., 17:08
Az előadást május 8-án, szerdán tartják a Vallásszabadság Házában, este 7 órai kezdettel. A szöveget ezúttal is a szerző jelenlétében olvassák fel, az előadást követően beszélgetést tartanak.
A vasárnapi ebéd mint mindannyiunk életéhez kapcsolódó, szimbólumértékű esemény tökéletes reprezentációja a család fogalmának.
„A vasárnapi ebéd a ciklikusság szimbóluma is, mert kiszámíthatóan jelentkezik. Minden vasárnap. Így újra és újra alkalom adódik elmélyíteni a frusztrációnkat, görcseinket és ellenszenvünket, míg azok adott esetben akár megvetésként, undorként és gyűlöletként térnek vissza. Bentről megélni ezt nem túl kellemes. De kívülről nézve (mint például Háy darabján keresztül) vicces is lehet. Elrettentő is” – olvasható a rendezvény ismertetőjében.
A szöveg eredetileg a budapesti Nemzeti Színház felkérésére készült a következő bibliai parancsolatból kiindulva: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked.” A Kortárs drámák egy régi házban a Shoshin Színházi Egyesület és a Vallásszabadság Háza közös kezdeményezése. Felolvasnak: Györgyjakab Enikő, Kántor Melinda, Kiss-Ferenczi Sára, Szántusz Noémi egyetemi hallgató, Dimény Áron, Köllő Csongor, Orbán Attila, Varga Péter egyetemi hallgató. Rendezte: Köllő Csongor.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!