Hirdetés

Hatnapos táncünnep Székelyudvarhelyen

Május 7. és 12. között, jövő hétfőtől szombatig zajlanak a hatodik alkalommal megszervezésre kerülő Tánc Tavasza Fesztivál rendezvényei Székelyudvarhelyen.

2012. május 04., 09:082012. május 04., 09:08

Miklós Levente az Udvarhely Táncműhely vezetője a fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta: akárcsak a korábbi esztendőkben, idén is igyekeztek külföldi és hazai együtteseket egyaránt meghívni, illetve kiemelt figyelmet fordítanak a társművészetekre is: koncertek, filmvetítések is szerepelnek a programban.

„Nagy hiányzó lesz idén a bukaresti Masca Színház, amely a produkciót, amellyel jönni szeretett volna, csak vasárnapra tudta előkészíteni – május 6-án lesz a bemutatója Bukarestben –, így ők idén tavasszal nem lépnek fel Udvarhelyen, de ígéretük szerint ezt az előadást hozzák majd el a következő alkalommal” – mondta Miklós Levente.

A sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely az udvarhelyi táncegyüttes vezetője szerint a fesztivál „hagyományos partnere” Abe Kobo A homok asszonya című regénye alapján készült előadásuk, a Mint a fagyöngy nyitja a seregszemlét. A külföldi együttesek közül idén a budapesti Duna Táncműhely és a Győri Balett vállalta a vendégszereplést.

Teret biztosítanak a diákoknak is: május 10-én a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai lépnek fel. A Kolozsvári Magyar Opera balettkara is szerepel, levetítik Wim Wenders Pina Bauschról készült játékfilmjét, a fesztivál ideje alatt pedig két alkalommal – hétfőn és szerdán – villámcsődületet szerveznek, bemutatva a járókelőknek az Udvarhely Táncműhelyben zajló munkát, a mostani fesztivált.

Lesz plakátkiállítás, a Művelődési Házban pedig fotókiállítást rendeznek a társulat „házifényképésze”, Erdély Bálint Előd felvételeiből. Miklós Levente szerint van egy törzsközönsége a fesztiválnak, sokan más városokból is ide szoktak utazni ezekre a napokra. 

Simó Márton

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés