Hirdetés

Határon túli színházak szemléje Budapesten

Az idén is megrendezik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét a Thália Színházban: a rendezvényen május 15. és 19. között kilenc előadást – köztük hat erdélyit – láthat a budapesti közönség.

2013. április 15., 20:302013. április 15., 20:30

„Azért fontos egy ilyen típusú seregszemle, mert egyszerre jeleníti meg az egyetemes magyarságot, a magyar kultúrát és az egyes nemzetrészek sajátos értékeit, örökségét és kultúráját” – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke a szemléről tartott tegnapi sajtótájékoztatón.

Mint mondta, arra biztatja a szemle résztvevőit, hogy őrizzék meg különlegességüket, ugyanakkor erősítsék meg az anyaországiakat abban, hogy az ő sajátos gazdagságuk teszi teljessé az egyetemes magyar kultúrát. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes arról beszélt: különleges helyzet, hogy magyar nyelvű színházak egy másik nemzet kultúrájától körülvéve dolgoznak. „A kultúrával, amely ezekre a színházakra hat, mi is gazdagodunk” – mondta, hozzátéve, hogy ezt meg kell becsülni, a művészet szempontjából ez nagyon jó dolog. „A színház olyan kapocs lehet a körülöttünk élő nemzetekhez, országokhoz, amit ki kell használnunk” – jegyezte meg.

Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta: a tavalyi szemléletből kiindulva ismét a színházak ajánlása alapján állították össze a programot. Az ötnapos rendezvényen öt nagyszínpadi produkció, három stúdió-előadás és egy előadóest látható. A szemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei nyitják meg Moliére A fösvény című művével, Bocsárdi László rendezésében. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Yorick Stúdióval közös előadását, Székely Csaba Bányavakság című darabját, Sebestyén Aba rendezését, míg a kézdivásárhelyi Városi Színház Goldoni Bugrisok című művét, Balogh Attila rendezését mutatja be. A Komáromi Jókai Színház A hentessegéd címmel Ladislav Ballek művének színpadi változatát játssza, a darabot Rastislav Ballek rendezte.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával vesz részt a fesztiválon, a művet Telihay Péter állította színpadra. A stúdió-előadások között a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carole Fréchette Simon hét napja című darabja Vukosavljev Iván rendezésében látható, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata pedig Tasnádi István Tapasztalt asszony című művét játssza. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Kocsis István A tér (monodráma Bolyai János hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről) című művét mutatja be Török Viola rendezésében. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként Dsida Jenő-estet láthat a közönség „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” címmel, Szugyiczky István rendezésében. A rendezvény célja, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljon a határon túli színházak számára. A szemle lehetőséget kínál a társulatok szakmai eredményeinek megismerésére, tapasztalatcserére is: idén meghívást kapnak a színházak vezetői és a magyarországi döntéshozók is az aktuális gondolatok megvitatására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés