Hirdetés

Határok nélküli művészet

Egy hétig tartó rendezvénysorozattal ünnepel Nagyvárad és Berettyóújfalu, a Magyar Kultúra Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozatot Nagyváradon Biró Rozália alpolgármester és Szeifert Ferenc, Beretytyóújfalu polgármestere részvételével nyitották meg hétfőn.

2009. január 20., 22:412009. január 20., 22:41

A nagyváradi várban, a Matyi Műhely Bábszínház várgalériájában Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd Biró Rozália alpolgármester kapott szót.

„Sajátos, de szívünkhöz közel álló és szimbolikus helyre jöttünk ünnepelni azt, ami legszentebb számunkra: anyanyelvünket és kultúránkat. Emlékezzünk nagyjainkra, de vegyük észre azokat a művészeket, irodalmárokat is, akik ma közöttünk élnek” – figyelmeztetett Biró Rozália, aki szerint „nem deklarációkra van szükség, hanem akaratra, tiszta szívre és a nemzet szeretetére, ez jelenti közös jövőnket, amiért együtt tudunk dolgozni”.

Szeifert Ferenc a Himnusz történetét idézte fel, és a közös ünneplés fontosságát hangsúlyozta. A két város 2001 óta szervezi közösen a Magyar Kultúra Napjáoz kötődő rendezvényeket, az önkormányzati és a civil szféra együttműködésével. A 250 évvel ezelőtt, 1759-ben Érsemjénben született Kazinczy Ferenc példájának és a reformkor eszméinek említése után a polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság ma is fontos része Európának.

Dankó János szintetizátorjátéka után Meleg Vilmos színművész szavalta el a Himnuszt, majd Jakobovits Miklós képzőművész méltatta Komiszár János debreceni festőművész munkáit. A debreceni festő – aki már Kolozsváron is bemutatkozott – képeit február 20-áig láthatják a Várgalériában. Jakabovits elsősorban az életteli színeket és a képekből sugárzó emberszeretetet emelte ki, majd Durkó Károly gyulai kulturális tanácsnok a kölcsönös bemutatkozás fontosságát hangsúlyozta, Komiszár János pedig azokat az időket idézte fel, amikor nagyon nehezen lehetett átmenni a határon. Komiszár, aki egyébként nemcsak fest, hanem ír is, három könyvét hozta ajándékba a közönségnek, amelyeket tombolán sorsoltak ki.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés