
2011. december 22., 06:162011. december 22., 06:16
Elismeri viszont a hatalmas költségvetési hiány tényét, amelyet Alexandru Lăzescu, a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatója maga is „történelmi adósságnak” nevezett. Mint írják, a korábbi vezetés 2006-tól 2010 júniusáig, a mostani vezető testület megválasztásáig 61 millió eurós adósságot halmozott fel. A közlemény szerint a két évre megkötött kollektív munkaszerződés szerint – amely 2012 áprilisában jár le – olyan magas juttatások, fizetéspótlékok illetik meg a mintegy 3300 alkalmazottat, amelyek a társaság jelenlegi anyagi helyzetéhez mérten irreálisak.
A 2004 és 2009 között, különböző műsorok gyártására és sportközvetítésekre kötött szerződések pedig tovább növelik a hiányt, egyes, idén lejárt szerződésekre a köztelevíziónak 18 millió eurót kell kifizetnie. Mint említik, az UEFA-nak 2008-ban a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek közvetítési jogaiért fizetett öszszegnek mindössze a 4,3 százaléka térült meg, ez több tízmillió eurós veszteséget jelentett, ráadásul az előfizetési díjat tíz éve nem emelték, miközben például az áramszolgáltatás vagy a fűtési költségek több mint 80 százalékkal emelkedtek.
Az RTV dolgozói körében egyébként már október elején aggodalmat váltott ki az, hogy konkrétan felmerült a tömeges létszámleépítés, illetve a fizetéscsökkentés lehetősége. Lapunk megkeresésére akkor Sebesi Karen Attila, a vezetőtanács tagja azt nyilatkozta: a testület nem is tárgyalt egyelőre ezen lehetőségekről. Ezzel szemben pár héttel később Alexandru Lăzescu, a közszolgálati televízió vezérigazgatója a HotNews hírportálnak nyilatkozva megerősítette, hogy a vezetőtanács november 29-i ülésén mintegy 10 százalékos létszámleépítésről, a bérjuttatások és -pótlékok megvonásáról, valamint a túlóráért és a szombati és vasárnapi szolgálatért fizetett összegek minimum 75 százalékos csökkentéséről döntött. Az új intézkedések a jelenleg érvényben lévő kollektív munkaszerződés lejártával, jövő év elején lépnek életbe.
Lapunk azon kérdésére, hogy valóban elkerülhetetlen-e a létszám-, illetve fizetéscsökkentés, Sebesi Karen Attila tegnap kifejtette: a vezetőtanács jelenleg csak az egyeztetéseknél tart ilyen tekintetben, végleges döntés még nem született. Leszögezte: nem kívánja kommentálni Lia-Olguţa Vasilescu kijelentéseit. „Nem akarok reagálni a szenátor asszony kijelentéseire, adófizető állampolgárként jogában áll azt mondani, amit akar” – fogalmazott a testület RMDSZ által delegált tagja.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a képviselőház kulturális és média szakbizottságának tagja egyébként az Új Magyar Szó napilapnak nyilatkozva kijelentette: a hatalmas gondokat csak „igazi reformokkal” lehet orvosolni a köztévénél. Szerinte csak jelentős átszervezésekkel, illetve egyes csatornák – a TVR2 és a TVR Info – megszűntetésével lehetne eredményeket elérni, az említett csatornák ugyanis szerinte „fölöslegesek”, ennek megfelelően csak az országos lefedettségű csatornára, valamint a regionális, a kulturális, illetve a külföldre szánt műsorokat szóró csatornákra van szükség.
Ezzel kapcsolatban Sebesi Karen Attila kérdésünkre megjegyezte: Márton Árpádnak bizonyára olyan számítások állnak a rendelkezésére, amelyek indokolttá tennék az említett csatornák megszüntetését. „Én nem láttam ilyen felméréseket, és arról sincs tudomásom, hogy a vezetőtanács rendelt volna ilyeneket. Ilyen alapon bármelyik adót megszüntethetnénk” – nyilatkozta Sebesi. A parlament egyébként december 5-én 150 millió lejben állapította meg a TVR jövő évi állami támogatását, amely 23 millióval kevesebb az ideinél, és amely a működéséhez szükséges keretösszeg mindössze 31 százaléka.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.