
Fotó: Boda Gergely
A helybéliek büszkénújságolják, hogy az evangélikus templomtornya körül találhatjuk meg azt a 11 éves,halhatatlan kisfiút, aki legyőzi a gonoszt, ésmegmenti a világot. A felsoroltak ellenére Szászkézdensemmiféle meteorológiai bukfenc, angol invázióvagy természeti csoda nem történt. A falubanmindössze a Walden Media és a 20th Century Fox stúdióromán–amerikai vegyes stábja forgat.
Poliészteres hó borítjaa falut
A mozivászonra várhatóanoktóberben kerülő The Dark is Rising (A felkelősötétség) valóban megváltoztatta atelepülés arculatát és a helyi közösségéletét. Mivel a hó nélkülifebruárban a gyártóknak nem jött be aszámítása, márciusra halasztottáka forgatást. Ekkorra jó adag műhavat is beszereztek,és azzal szórták be a forgatásihelyszíneket. A látvány annyira élethű,hogy az ember azt hinné, középkori angolfalucskába csöppent télvíz idején. A„téli időszakra” a falubeliek jelentős hányada isalkalmi munkához jutott. Egyesek a fehér poliésztertszórták szét, mások a díszletekelhelyezésénél segédkeztek. Olyanszászkézdi is akad, aki naponta megjelenik aforgatócsoport körül, remélve, hogy – báregy-két mozzanat erejéig – bekerülhet a filmbe.Vlad Vieru, a stáb romániai vezetője nem is zárkózikel a szászkézdiek bevetésétől, sőt örülpozitív hozzáállásuknak. Akiszerencsésebb – pontosabban szőkébb, kékebbszemű, netán valamelyest szeplős is, kisebb szerepet iskaphat a filmben. Ottjártunkkor egy idősebb bácsiarról próbálta meggyőzni a stábot, hogyneki is kék szeme van, és valamikor szőke volt.Tolakodása nem volt zavaró, inkább mosolytváltott ki a film készítőiből
„Örülök, hogy afalubeliek ideig-óráig munkához jutnak. Az igazigazdasági és erkölcsi nyereséget Szászkézdszámára viszont nem a mostani idénymunka, hanema film bemutatása hozhatja meg” – véli Ovidiuªoaitã, a község polgármestere. Úgy véli,ha a mozi sikeres lesz, és a közönségmegtudja, hogy a The Dark is Rising bizonyos részeitSzászkézden forgatták, a falut több turistafogja felkeresni. Az önkormányzat most sem panaszkodhat alátogatók hiányára. Csakhogy a Bukarest,Székelyföld vagy Szászföld felé tartóturisták alig félórát vesztegelnek afaluban: megnézik az 1496-ban épült szászerődtemplomot, és indulnak tovább. ªoaitã azonban afaluturizmus valós fellendülésérőlálmodozik.
Oscarra nevesített és aranyglóbuszos stáb
A The Dark is Rising a korábbi,sikeres ifjúsági filmek – Harry Potter, A GyűrűkUra, Narnia – lázát próbáljameglovagolni. A producerek – bár a sajtónyilatkozatoktólteljesen elzárkóznak, és ezt színészeiktőlis megkövetelik – nem rejtik véka alá, hogykasszasikert remélnek. A film egy öt kötetből álló,1965–1977 között megjelent regényfolyambólkészül. Szerzője, az 1935-ben született SusanCooper írónő egyéb műveiből már többtévéfilm is készült. Egyetlen mozija, az1993-as Diótörő-adaptáció bukásthozott. Az Oscar-díjra nevesített Trainspottingforgatókönyvírója, John Hodge azonbanreméli, hogy az őszire elkészülő film nagysikert arat majd. A The Dark is Rising története egyfiúról szól, aki rájön, hogy ő azutolsó élő tagja az Idősek nevű, halhatatlanharcosokat magában foglaló és a Gonosszal örökharcban álló szövetségnek. A gondok akkorkezdődnek, mikor kiderül, hogy hősünktől függ avilág jövője. Szerepét a Soha több háborút!című mozit is rendező David Cunningham egy kanadaigyermekszínészre, Alexander Ludwigra bízta. Atovábbi szereposztásból több név isismert. A Deadwood sorozattal elhíresült, Woody Allen2006-os Fülesében főszerepet alakító,Aranyglóbusz díjas Ian McShane alakítja majd akisfiú mentorát és védelmezőjét.
A szászkézdi forgatástéli jeleneteit tegnap fejezte be a stáb, a tavasziképsorok felvételére április másodikfelében térnek vissza.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.