Hirdetés

Három PKE-s diák az Anim’Est fesztiválon

Semmilyen intézmény vagy szervezet nem képviselteti magát olyan intenzíven a bukaresti Anim’Est animációsfilm-fesztiválon már évek óta, mint a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet tanszéke – mondta el a Krónikának Balázs Zoltán adjunktus, animáció szakos oktató. A rangos szemle versenyprogramjába idén egy frissen végzett, egy mesteris és egy volt hallgató is bejutott, de tavaly, illetve tavalyelőtt is három olyan filmet vettek be a programba, ami a PKE-n készült.

Nagy Orsolya

2011. október 03., 08:022011. október 03., 08:02

A romániai film kategóriában – előzsűri döntése alapján – összesen húsz kisfilm vesz részt, ebből három PKE-s, ami jelentős teljesítmény, figyelembe véve, hogy idén az Anim’Est az egyetlen ilyen profilú fesztivál az országban – jelentette ki Balázs Zoltán.

Fekete Szabolcs képzőművészetis magiszteri hallgató Suntem europeni!? című munkája a Balázs Zoltán által elnökölt Metrion Egyesület, illetve a budapesti BuSho fesztivál által közösen szervezett workshopjának témájára készült, Szőcs Tamás, alias Dj Goranga pedig szintén a tanszék végzettje, s Euro potentia est című munkája itt készült, a PKE egyik műhelyfoglalkozásán. Zoltáni Levente az államvizsgamunkáját indítja a fesztiválon. The Sphere (A gömb) című filmje egy kisfiúról szól, aki elvesz egy ismeretlen világban, és azt hiszi, ha eléri „a gömböt”, megmenekül. Ám téved: egy még rosszabb világ várja – azt viszont, hogy mi az 1 perc 40 másodperces történet vége, a készítő nem árulta el a Krónikának. Azt azonban bevallotta: szeretné, ha államvizsga-dolgozata nemcsak az egyetem falain belül, hanem tágabb értelemben is sikert hozna neki. A film már a tavalyi Metrion-fesztiválon, illetve a BuSho szemlén is részt vett. Zoltáni Levente azt mondja, ha díjat nem is hoz haza filmje Bukarestből, már az nagy öröm a számára, hogy egyáltalán bejuthatott a húsz legjobb közé. Az egyébként, hogy a diákok és volt diákok filmjeit szélesebb körben megismertessék, kezdettől kigondolt stratégia része a PKE képzőművészet tanszékén – mondja Balázs Zoltán.

„Fontos helyzetbe hozni a diákokat, hogy megmérettessenek országos fórumokon.” – fogalmaz az adjunktus, aki úgy véli, az utóbbi években olyan színvonalas munkák születtek a PKE-n, amik akár nemzetközi díjakat is hozhatnának. Az Anim’Est zsűrijének tagja lesz Felméri Cecília rendező, a szemle tavalyi győztese, Steven Woloshen kanadai animátor, illetve Marcin Gizycki lengyel filmkritikus és -történész, animációsfilm-rendező.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés