Fotó: GastroPan
Werner Schwab kortárs osztrák drámaíró Elnöknők című darabját mutatja be hétfőn a szatmárnémeti Harag György Társulat Sorin Militaru rendezésében.
2017. március 25., 16:432017. március 25., 16:43
Az Európa-szerte sikerrel játszott darab szatmári változatának három szereplője Méhes Kati, Kovács Éva és Rappert-Vencz Stella. „Rövid, de intenzív és termékeny próbafolyamatot zárunk. Úgy gondolom, megérte a fáradságot, hiszen Szatmáron kuriózumszámba menő bemutatóra készülünk\" – jellemezte a Harag György Társulat legújabb, hétfőn 19 órától bemutatandó produkcióját Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója, a produkció dramaturgja. Werner Schwab kortárs osztrák drámaíró Elnöknők című, Sorin Militaru által színpadra állított darabjáról a társulatvezető fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a magyar szöveg Parti Nagy Lajos és Szilágyi Mária kongeniális fordításának eredménye – olvasható a társulat közleményében.
„Werner Schwab 1991-ben megjelentetett első darabjával, az Elnöknőkkel szinte berobbant a német nyelvű színházi világba. A magyar fordítás sajátos színházi nyelvezete nagyon közel áll ahhoz a mesterséges dialektushoz, amelyet a német szerző szán hősnőinek\" – tette hozzá a dramaturg. Sorin Militaru hangsúlyozta, nagyon kedveli a szerző drámáit, már-már Schwab-rajongóként tartja magát számon.
„Nagyon plasztikus, ugyanakkor mélyen reális ez a nyelvezet, valódi kincs, amivel érdemes megküzdeni, és úgy gondolom, az általam kiosztott három kiváló színésznő ezt a munkát hibátlanuk teljesítette\" – vallotta a rendező. A Gretét játszó Méhes Kati művésznő arról beszélt, hogy a rendező rendkívül pontos kézzel vezette végig őket a három szereplő bonyolult lélektani fejlődésén, illetve méltatta a szöveg és a fordítás erényeit, amelyek komoly feladatot jelentettek számára. Az Ernát megszemélyesítő Kovács Éva reményét fejezte ki, hogy a közönséggel való találkozáskor az előadás újabb impulzusokkal gazdagodik majd.
A Mariedlt alakító Rappert-Vencz Stella az előadás kapcsán elmondta, nagyon érdekes, ahogyan a szereplők életébe és személyiségébe betekintést nyer a néző az általuk elmondottak alapján, illetve az egymáshoz való viszonyuk folytán. „Az is nagyon mellbevágó, hogy miként reagál valaki arra, ha kertelés nélkül a szemébe mondják róla a legnagyobb igazságot\" – részletezte a művész. Az előadás látványterve Márton Erika meghívott vendégtervező munkája, aki szerint a stilizált kispolgári lakószoba kialakítása során mindvégig arra figyelt, hogy a szereplőket kellően ki tudja emelni a háttérből, hangsúlyos pozícióba tudja helyezni.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.