
Az erdélyi helyszínekről sajtótájékoztatón számoltak be Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.
2022. július 25., 16:592022. július 25., 16:59
A szeptember 2-án Brassó határában, 3-án a sepsibodoki sütei borvízforrás közelében, 4-én a csíkszentkirályi Gesztena-pusztáján tartandó erdei koncertekről sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A rendezvény védnökségét Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter vállalta.
Tánczos Barna a sajtótájékoztatón elmondta: az erdő mindig a feltöltődés helyszíne volt, számos művészt is megihletett. Kijelentette: a rendezvény úgy népszerűsíti az erdőt, hogy minimális mértékben avatkozik be a természetbe.
A miniszter úgy vélte: csak így élvezhetik igazán az erdő csendjét, nyugalmát. Arra is kitért, hogy a rendezvényre nem építenek színpadot. Az a cél, hogy minél kevésbé avatkozzanak be a természetbe, és a hangosítás is minimális lesz.
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta: sajátosan hangzik a zene az erdő lombjai között. Ezzel az élménnyel gazdagodhatnak, akik ellátogatnak a sütei borvízforráshoz. Azt is megemlítette: a Magyarországon 2004 óta tartott erdei koncertek 2014-ben Romániába is megérkeztek, ugyanis Biharban már tartottak Muzsikál az erdő rendezvényeket. Ezúttal Barcaság és Székelyföld felé terjeszkedik a program.
Szenner Zoltán, Brassó megye önkormányzatának a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott alelnöke megjegyezte: a Brassói Filharmónia koncertje mellett a multikulturalitás jegyében román, szász és magyar népzenei előadásokat hallgathat majd a közönség, hiszen a város a kulturális sokszínűségére is büszke.
A rendezvény arra szeretne motiválni, hogy a társadalom fenntarthatóan működjön és összefogásra épüljön. „Felelősek vagyunk egymás iránt, mint ahogy a természeti környezetünkért is” – jelentette ki a program kezdeményezője.
Az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt évek tapasztalata alapján meggyőződésükké vált, hogy nincsen a programra alkalmatlan időjárás, csak nem megfelelő öltözet. Hozzátette: gondoskodnak arról, hogy eső esetén az előadók hangszerei biztonságban legyenek.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!