2012. november 14., 09:002012. november 14., 09:00
Az eseményen Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte a vendégeket, majd pár szóban méltatta a köteteket. Elmondta: Banner Zoltán Hátra ne nézz! című könyve a cím ellenére folyamatos visszanézés a múlt történéseire. A kötet versei a költő életútját követve Szatmárnémeti, Kolozsvár és Békéscsaba körül csoportosulnak.
A diplomata elmondta, Ferencz Imre Madárkirakat című, fényképekkel illusztrált verseskötete elsősorban a gyerekekhez szól, akik 34 madárról olvashatnak benne, míg Borsodi L. László Följegyzések a földről című prózaverskötete az élet sötét, árnyékosabb oldalát villantja fel az olvasó előtt. Banner Zoltán amellett, hogy felolvasott verseiből, elmesélte az életútját, az érdeklődő kolozsvári közönségnek. Többek közt elmondta: bár már zsenge ifjú korábban írt verseket, ezek akkor még nem láthattak napvilágot, első kötete ötvenéves korában jelent meg, 1982-ben.
A legnagyobb sikert ugyanakkor Ferencz Imre humoros, a társadalomnak is tükröt tartó versei aratták. A szerző elsőként Keselyű című versét olvasta fel a frissen megjelent kötetből, majd két korábbi költeményét osztotta meg a közönséggel, sőt egy friss, eddig még sehol sem közölt verssel is előrukkolt. Borsodi L. László kötete kapcsán elmondta: hosszú út vezetett odáig, amíg rátalált a prózavers műfajára. Mint részletezte, ahogy korábbi köteteiben is, a prózaversekben is a nyelv, illetve annak határai, játékossága volt számára fontos.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.