Eszenyi Enikő A gyönyörben nincs középút című előadásban
Fotó: Port.hu
Neves külföldi és hazai színházi előadók szórakoztatják a résztvevőket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.
2017. augusztus 03., 15:382017. augusztus 03., 15:38
A minőségi szórakozás és a nívós színházi előadások is helyet kapnak a Partiumi Magyar Napokon, amelyet tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között szerveznek meg Szatmárnémetiben.
A színház szerelmeseit már rögtön az elején kivételes, A gyönyörben nincs középút című előadással várják, mely egy különleges atmoszférájú színházi „csemege” Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes szövegeivel, Darvas Ferenc és Melis László dalaival, valamint Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő szereplésével.
Augusztus 21-én az Aradi Kamaraszínház vendégelőadását tekintheti meg a közönség Sex, drugs, gods & rock´ n´ roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében.
„Az Eric Bogosianból és José Saramagóból kikevert elegy a Bibliát tölti újra. A mikrofonnal felszerelt forgószékben ülő Harsányi Attila néhányat fordul, és a topmenedzser Istentől máris a mély depresszióban sínylődő Noéig jut, aztán a fejhangon sivító laza Káintól a drogos múltjára legbüszkébb rocksztárig kerül.
– írja Jászay Tamás a Revizor kritikai portálon.
Augusztus 22-én Földes László Hobo Halj meg és nagy leszel című produkciója várja a rajongókat Vidnyánszky Attila rendezésében. Augusztus 23-án a budapesti József Attila Színház társulata hozza el Bohumil Hrabal Sörgyári capriccióját,
A megemlékezésen olyan neves művészek lépnek fel, mint Gergely Róbert, Némedi-Varga Tímea, Gere Orsolya színművész és zenekaruk, ifj. Rátonyi Róbert vezetésével.
Augusztus 25-én egy nagyszerű darabbal zárják a 16. Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak sorát. Az északi színház színpadán Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? címmel a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását tekinthetik meg az érdeklődők Sorin Militaru rendezésében.
„Izgatott, hogy egyszemélyes színházként egyedül játszhatom el a fanyar humorral átitatott történet főszereplőjét. A főhős épp velem egyidős, és én is hasonló romániai városban nőttem föl.
nekem is volt ilyen kivételezett helyzetű osztálytársam, mint ennek a történetnek a főhőse, aki mégis boldogtalanul nőtt föl” – nyilatkozta Sebestyén Aba, a darab főszereplője.
A produkció a BBC rádiójáték-pályázatán a Legjobb Európai Dráma díját nyerte el. A színházi előadásokra jegyeket elővételben az északi színház jegypénztárában lehet vásárolni 25 lejes egységáron naponta 10 és 17, valamint szombaton 10 és 13 óra között.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!