2012. június 13., 09:162012. június 13., 09:16
A társulat az előadás teljes bevételét és az adományokat a beteg kislány műtétjére ajánlja fel. Jegyet foglalni a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen lehet.
A Robert Cohen amerikai színházi szakember tartalom nélküli párbeszédein alapuló előadás során minden jelenet körülményeit a sors és a közönség dönti el. Igazi improvizációs játék, igazi versenyfutás az idővel, melyben „a bukás lehetősége hatványozottan benne van!”.
A társulat egy óra leforgása alatt a nézők segítségével sorsolja ki, hogy a párbeszédek közül melyiket adja elő, milyen eszközökkel, díszletelemekkel. A „tartalom nélküli párbeszédek” lényege, hogy a színészi játékkal, mimikával, cselekménnyel kiegészülve más és más helyzetek jelennek meg a színpadon, ez mindössze a színészek kreativitásán múlik.
A produkciót Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, egyetemi tanár rendezte, 2010 végén mutatták be az Ecsetgyárban, és azóta számos alkalommal adták elő sikerrel. A csapat az előadással volt már erdélyi körúton, a tavalyi magyar napok keretében pedig Erdélyben eddig egyedülálló módon 12 órás maratoni előadást tartottak a Farkas utcában felállított szabadtéri színpadon.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.