
Fotó: Rab Zoltán
Bár vörös szőnyeg és hollywoodi világsztár nem volt, nem hiányzott a telt ház, a taps és a jókedv A rózsa csöndje című film vásárhelyi bemutatójáról. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterképzőjén színészetet tanuló 22 éves Erőss László első nagyjátékfilmjét a Magyar filmnapok keretében mutatták be a rendező, a színészek, valamint a stáb jelenlétében.
2014. február 23., 20:142014. február 23., 20:14
Talán a hetvenes-nyolcvanas években lehetett utoljára ennyi ember a marosvásárhelyi Művész moziban – hangzott el a film bemutatója előtt. És valóban, pótszékeken, de még a lépcsőn is ültek, annyian voltak kíváncsiak arra, hogy mi is született a 22 éves Erőss László rendezésében egy Örkény-műből, és hogyan is néz ki egy teljes egészében erdélyi stábbal készült film.
A mozipremiert a K\'Arte Egyesület által szervezett magyar filmnapok megnyitójának szánták. Még a vetítés előtt elhangzott, hogy Eliodor Moldovan és a K\'Arte Egyesület már negyedik alkalommal szervezte meg a magyar filmnapokat. A polgármesteri hivatal részéről Ioan Chiorean hangsúlyozta is, hogy ez milyen szép egy olyan szászrégeni fiataltól, aki nem is tud magyarul.
„A kultúra különböző területein már olyan rendezvényeket sikerült megvalósítani, amelyek lehetővé teszik Marosvásárhely számára, hogy eséllyel pályázzon 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címre\" – mutatott rá Peti András alpolgármester. „Olyan fiatal barátom filmjéről van szó és olyan emberek munkájáról, akik a mai világban fizetség nélkül dolgoztak mindenféle elfoglaltságuk mellett, hogy ez a film létrejöjjön. A téma aktualitása mellett megkapó az a görbe tükör, amit bemutat a film, a finom irónia, a fekete humor\" – mondta a produkcióról Szabó Éva műsorvezető.
Örkény István Rózsakiállítás című műve alapján forgatott filmet Erőss László, aki az elmúlást és a köré szerveződő taburendszert dolgozta fel mozgóképben. A filmben szerepel többek közt B. Fülöp Erzsébet marosvásárhelyi színésznő, a Kossuth-díjas Kovács András Ferenc erdélyi költő, valamint a nyolcvankét éves Elekes Emma színésznő is, Kovács András Ferenc édesanyja. Az elsőfilmes rendező elmondta, hogy azért is örül a rengeteg érdeklődőnek, mert nagyon nehezen jött létre a film.
„Tudjuk, hogy ebben a világban, ha akarunk valamit csinálni, ahhoz pénz kell. Ez sajnos nem jött össze, éppen ezért szeretném megköszönni a színészeknek, a stábnak, hogy részesei voltak a filmnek\" – mondta a nonprofit alkotásról Erőss László. Hozzátette: a filmben mindenki ingyen vállalt szerepet.
A filmben szereplő Gyéresi Júlia színésznő poénosan, a film témájához illően mindenkinek csak könnyű halált kívánt. Kovács András Ferenc pedig arra biztatta a közönséget, merjenek élni és gondolkodni „egy olyan világban, amely tele van ilyen halálos kihívásokkal\". A zenét szerző Cséfalvay Ádám elmondta, régi vágya volt, hogy igazi filmzenét írjon, ami most ráadásul úgy valósult meg, hogy közben nem is találkozott a rendezővel, minden kommunikáció virtuálisan, a világhálón zajlott.
Az Ularikot játszó Kinda Szilárd megjegyezte, hatalmas élmény egy ekkora filmvásznon saját magát látni. „Nemrég Supermant néztem itt, most magamat látni nagy ugrás\" – fogalmazott. A filmben többek közt Bödők Zsigmondot, Szakács Lászlót, Kinda Szilárdot, Gyéresi Júliát, Meszesi Oszkárt, Kovács Károlyt, B. Fülöp Erzsébetet, Elekes Emmát, Benedek Botondot és Kovács András Ferencet láthatta a közönség.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!