
Fotó: Interferenciák
Végéhez közeledik az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hatodik kiadása Kolozsváron.
2018. november 28., 17:052018. november 28., 17:05
2018. november 28., 17:072018. november 28., 17:07
Az elmúlt hat nap alatt a fesztivál témájával összhangban a háború lehetséges színpadi reprezentációval találkozhatott a közönség a kolozsvári színházban. Nagy népszerűségnek örvendett a szentpétervári Theatre-Festival Baltic House Macbeth előadása, Luk Perceval, korunk egyik meghatározó rendezőjének munkája. Az előadást a késő estébe nyúló közönségtalálkozó követte a színház emeleti előcsarnokában.
A kolozsvári Nemzeti Színház nagyszínpadán kedden este Toni Servillót, a La Grande Belezza (A nagy szépség) című Sorrentino-film főszereplőjét láthatta az érdeklődő közönség a Piccolo Teatro di Milano előadásában. Az Elvira című előadás Toni Servillo rendezésében arra a hét előadásra alapoz, melyeket Louis Jouvet tartott a párizsi Conservatoire National d’Art Dramatique-ban a náci megszállás alatt.
Első alkalommal vendégszerepelt Kolozsváron a budapesti Forte Társulat, a Horváth Csaba, a társulat vezetője által rendezett Vaterland című előadással. Az előadás Thomas Bernhard írásain keresztül a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémáját vitte színpadra.

Gőzerővel dübörög a hatodik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron, a háború témájára összpontosító kilencnapos szemle programjában 13 ország 16 előadása szerepel.
Csütörtökön, november 29-én a kolozsvári színház Illegitim című előadása mellett a budapesti Nemzeti Színház Woyzeckjét láthatja majd a fesztivál közönsége a nagyszínpadi stúdióban.
Pénteken, a fesztivál zárónapján pedig az athéni Görög Nemzeti Színház érkezik a Stathis Livathinos által rendezett Athéni Timon című előadással, a moszkvai Stanislavsky Electrotheatre pedig az Idiotology előadást mutatja be a stúdióban. Az előadásokra jegyek a www.biletmaster.ro oldalon és a jegypénztárban válthatók.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!