Hirdetés

Gyulai Líviusz humoros és tragikomikus grafikáit állították ki Árkoson

Gyulai Líviusz illusztrációiból nyílt kiállítás pénteken az árkosi Istálló Galériában. A Kossuth-díjas művész 2009-ben a Diakónia Keresztyén Alapítvány által a fogyatékosok számára létrehozott Írisz Ház megnyitójára látogatott el Sepsiszentgyörgyre, és nemes gesztussal egy teljes gyűjteményt ajándékozott a központnak, idézte fel a munkák eredetét az árkosi megnyitón Bogdán László író.

Bíró Blanka

2011. július 25., 08:122011. július 25., 08:12

Az illusztrációkat az Írisz Ház folyosóján állították ki, Kopacz Attila, az árkosi Művelődési Központ igazgatója kezdeményezte, hogy a tárlatot néhány hétre költöztessék át a nagyobb látogatottságnak örvendő galériába.
„A baróti származású művész kiállított illusztrációi jelzik a hihetetlen vonzalmát és csodálatát a könyvek iránt” – fogalmazta meg Bogdán László, felidézte, hogy Gyulai Líviusz körülbelül ötszáz könyvet illusztrált és adott ki, köztük olyan remekműveket, mint Weöres Sándor Psychéje. „A könyvillusztráció Gyulai Líviusz egyik nagy érdeklődési területe, és napjainkban, amikor az emberek alig olvasnak, könyvesboltok zárnak be, figyelemre méltó, hogy a magyar képzőművészetben vannak, akik erőt és energiát áldoznak arra, hogy látni tanítsanak” – szögezte le Bogdán László. Az író elmondta, Gyulai Líviusz korábban egy interjúban elmondta neki, az illusztráció azért veszélyes műfaj, mert az olvasók általában elképzelik a könyvek hőseit, és nem biztos, hogy éppen úgy, mint az illusztrátor. Az árkosi tárlaton megelevenedik Robinson és Casanova, a rajzokon derűs irónia fedezhető fel, például az öregedő Casanova maga húzza a szeretett nő hintóját, mert éppen nem került ló vagy szamár. Gyulai Líviusz több ízben illusztrálta Babits Mihály Jónás könyve című költeményét, ezekből is látható néhány az Istálló Galériában, az illusztrációkat tragikomikus pátosz lengi át, Jónás kissé nevetséges módon perlekedik Istennel. „A Balzac-regényfolyamhoz készült illusztrációkat keserű szarkazmus színezi át, megjelenik rajtuk a feltörekvő társadalmi rendszer, a kispolgár és az akkor kiépülő tülekvés világvárosa, Párizs” – fogalmazta meg Bogdán László. A gyűjtemény szeptember elejéig tekinthető meg Árkoson.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés