Gyermekelőadással indítja az új évadot szerdán a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ám a társulat igyekezett olyan produkciót létrehozni, amely a felnőttek is remekül tudnak szórakozni.
2013. szeptember 24., 17:272013. szeptember 24., 17:27
2013. szeptember 24., 17:562013. szeptember 24., 17:56
A Füttyös kalandjai című mesejáték Nagy Olga erdélyi néprajzkutató, író Fütykös és a sárkány című művét és más meséit dolgozza fel. Czegő Csongor színházigazgató a bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, mivel a produkcióval nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is megcélozzák, a premierre esti előadásként kerül sor ma 18 órakor. A premierre meghívást kaptak óvónők, tanítók is, vagyis azok, akik a gyermekek nevelésével foglalkoznak, és akiknek szintén komoly szerepük lehet abban, hogy a gyermekek megismerkedhessenek a színház világával. A rendező Márkó Eszter számára különös jelentőséggel bír az előadás, hioszen nagymamája írói hagyatékát dolgozza át színpadra. „Rendezőként, de színészi munka tekintetében is nagyon komoly odafigyelést igényel gyermekek számára létrehozni egy előadást. A gyermekek nem unatkozhatnak, olyan előadást kell számukra nyújtani, amely végig leköti a figyelmüket. Érzékenyebbek és őszintébbek, mint a felnőttek, nem lehet, nem szabad átverni őket” – mondta Márkó Eszter, a budapesti József Attila Színház munkatársa.
Az előadás története több mese füzérbe foglalása. Füttyös, a szegény parasztlegény, aki ugyan rest a kétkezi munkára, de esze, szíve a helyén, elindul szerencsét próbálni. Eljut Búvalbélelt ország számos „keserves-bús” falujába, majd Bergengócia szeszélyes királykisasszonyának udvarába vándorol: ott vár rá az igazi feladat. Nem sárkányt, hanem királylányt kell szelídítenie. Az emberi butaságon túl még a kétfejű Ördög-Bördöggel is meg kell küzdenie. Boldogulása felé vezető útján józan paraszti esze, igazságérzete, bátorsága és hite segíti őt, s a remény, hogy változtatni tud ezen a feje tetejére állított világon. Az előadást hagyományos népi hangszerek, a gyors, egyszerű, de látványos helyszínváltások teszik izgalmassá.
A bemutatóra felnőtteknek 6 lejbe kerül a jegy, a gyerekeknek ingyenes a belépés. A következő előadások – a közelgő Nemzetiségi Színházi Kollokvium után – októbertől következnek, és a színház gyermekbérlete lesz érvényes rájuk. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletcsomagok három-három előadást tartalmaznak. A Figura Stúdió Színház előadása mellett megtekinthető lesz a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Csíki Játékszín és a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház egy-egy mesejátéka is.
Gergely Imre
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!