2011. április 29., 09:152011. április 29., 09:15
A fesztiválon Romániából a kaplonyi Fintorgók, a máramarosszigeti Klári Kamaszkái és a szilágycsehi Berkenye vesz részt. A szerbiai Szenttamásból érkezik a Grimasz, a szlovákiai Bélyből a Gyöngyöcske, Ukrajnából a nagymuzsalyi Ficseri színpad nevű csoport. Magyarországról a Debreceni Abakusz, valamint a Nyírbátori Diákszínpad és a Lenszirom Színház a fesztiválrésztvevő. A rendezvényen – melyet 2008-tól minden évben megtartanak – a fellépési lehetőség mellett szakmai képzési lehetőséget is teremtenek a tehetségeknek és felkészítő tanáraiknak. Az első napon négyórás beszédtechnikai, színészmesterségi, improvizációs, ének- és táncképzés lesz. Azt követően mutatkoznak be a közönségnek és a szakemberekből álló zsűrinek a résztvevők: pénteken 15.30-tól a bélyi, a debreceni, a kaplonyi és a szilágycsehi csapat, valamint a Nyírbátori Diákszínpad együttese lép színpadra. A nyitónapi program táncházzal fejeződik be, ahol a különböző tájegységek híres néptáncait tanulhatják meg a gyermek színjátszók. Szombaton a máramarosszigeti, a nagymuzsalyi, és a szenttamási, illetve a Nyírbátori Lenszirom Színház mutatja be programját 10 órától. A szakemberekből álló zsűri ezt követően értékeli a produkciókat, és tanácsokat is ad a további fejlődés irányvonalának kialakítására.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!