Gyergyószentmiklós vonzza Bozsik Yvette táncművészt

A kortárs táncművészet kimagasló egyénisége második gyermekét várja, mégis vállalta a hosszas utazással járó munkát, mint kiderült, nem véletlenül, hiszen a Hargita megyei kisvárosban nemcsak jó színészekre, de értő közönségre is talált.

– Hét hónapos terhesen is vállalta a lakhelyétől távoli rendezést. Miért szereti Gyergyószentmiklóst?

– Tanácskoztam az orvosommal, és végül vállaltam az utat és a munkát, amit egyébként már egy éve egyeztettem a Figura Stúdió Színház vezetőjével. Otthon, Budapesten már nem dolgozom, nem tanítok a főiskolán, és a Katona József Színházban sem vállaltam munkát. Nem féltem idejönni terhesen, mert ismerem az itteni körülményeket, az embereket, akikkel együtt kellett dolgoznom, ráadásul a munkában komoly segítséget kaptam azoktól a munkatársaimtól, akikkel együtt érkeztem: Iványi Marcelltől és Vislóczki Szabolcstól. Ezenkívül valóban szeretek Gyergyóba járni, és szeretem a Figura színészeit. Nagyon jó velük dolgozni, mert már korábban megtaláltuk a közös hangot, megvan a kölcsönös bizalom, így könnyű együtt dolgozni. Olyan munkát nem vállaltam volna, amely nagy stresszel jár, vagy idegen színészeket kellett volna megismernem ahhoz, hogy létrehozzuk az előadást.

– Az sem titok, hogy nemcsak a gyergyói színészekkel, hanem a közönséggel is igen jó a kapcsolata. Hogyan sikerült kialakítani ezt a kapcsolatot?

– Igazából nem tettem erőfeszítéseket arra, hogy megnyerjem az itteni közönséget, hanem egyszerűen meglepődtem azon, mennyire értik, amit mondani próbálok egy-egy előadásban. Ezt többek közt akkor észleltem, amikor eljöttünk az Újravágva című darabbal a dance.movement.theater nemzetközi táncfesztiválra, és a közönség nagyon jól viszonyult a darabhoz, nagyon pontosan meglátták, mi, miért történik a színpadon. És azt is értették, hogy ez egy reflexív darab, amiben górcső alá vettem az egész addigi művészi pályámat.

– Pedig nem volt könnyű darab, ismerni kellett az előzményeket is ahhoz, hogy minden érthető legyen.

– Ez lepett meg engem is, hiszen feltételezem, hogy a gyergyói nézők nem látták minden darabomat, és főleg nem olvashatták az ezekről megjelent kritikákat. Egy alkotó mindig kap kritikát, pozitívat és negatívat is, de ezeket mindig egy szűrőn keresztül kell szemlélni, nem szabad elhinni egyiket sem. Ez a darab számomra jó terápia volt, feldolgozni azokat a negatív kritikákat, amik az utóbbi években értek, és jót nevetni rajtuk. Egyszersmind provokatív darab is volt, ilyet nem szokás Magyarországon csinálni. Nem a megszokott irány a humorból drámát kihozni, hiszen amellett, hogy jókat lehet nevetni, ez egy keserves dolog. Meglepődtem, mennyire jól vette a lapot a gyergyói közönség, főleg mert nem mindenhol tapasztaltam ugyanezt a reakciót.

– Nem tűnik könnyű darabnak az utóbbi alkotása sem – Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról –, amiben 19 színésszel és táncossal 120 karaktert jelenített meg a színpadon.

– Semmilyen szempontból nem könnyű ez a darab, mert nemcsak a színészeknek nehéz feladat a 120 karakter megjelenítése, hanem a műszakiaknak, a háttérszemélyzetnek is. A darabhoz leforgattunk egy filmet Gyergyószentmiklóson és Gyergyószárhegyen, a néző nemcsak a kedvenc helyeivel fog találkozni, de megvan rá az esély, hogy esetleg önmagát látja járókelőként valamelyik filmrészletben. Eléggé bonyolult volt összehozni a bejátszásokat a színpadon történő eseményekkel és a megfelelő fényekkel, de ez utóbbiban segítségemre volt Pető József fénytervező is. A színészeknek pedig a színfalak mögött is kresszpályát kellett kialakítani – mert rengetegszer kell átöltözniük –, hogy pontosan tudják, ki, mikor, honnan jön és merre tart. Nagyon pontos és feszes ilyen szempontból a darab, nem fér bele semmilyen improvizáció vagy tévedés. Nem volt könnyű dolgunk, de olyan emberekkel, mint a Figura színészei és az Udvarhely Táncműhely táncosai, megy ez magától. Ez olyan munkafolyamat volt, amely elindult, és aztán ment magától, nem voltak konfliktusok, viták. Jó hangulatban teltek a próbák, a darab pedig, úgy érzem, egyszerre látványos és elgondolkodtató.

– Nagyon jó a kapcsolata a román színházakkal is, többször rendezett már Bukarestben, Jászvásáron és Konstancán. Hogyan kezdődött a kapcsolata ezekkel a színházakkal?

– Beatrice Rancea híres román rendező és táncművész meghívása indította el a folyamatot. A Kabarét és a Bált bemutattuk a Konstancai Nemzeti Színházban, a bukaresti operettszínházban, a jászvásári operában, legutóbb pedig a bukaresti Nottara Színház és a Nemzeti Színház közös produkciójában Bukarestben. Tehát ezt a két darabot többször is megrendeztem Beatrice felkérésére, az előadásokban ő is szerepelt. Többek közt ő játszotta az én szerepemet, a karmester-bohócot, és az is izgalmas dolog volt, hogy átadtam a szerepemet neki. Ugyanis ehhez egy komoly kapcsolat, igazi barátság kellett, és ez közöttünk megvan. Nagyon tisztelem őt, és szeretem, amit a színpadon művel.