
2012. november 23., 07:122012. november 23., 07:12
A bábszínház élő szereplős előadásának előkészületei hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, áprilisban tartották meg az első toborzót, amire csaknem hatvan gyerek és fiatal jelentkezett – mondta el lapunknak Szőke-Kavinszki András társulatigazgató. A jelentkezők közül több válogatás után maradt meg az a 27, Bihar megyei tehetség, akik tánccal és énekkel szerepelnek majd a produkcióban, sőt hárman közülük fontosabb szerepeket is kaptak: Túnát Czvikker Lilla, Furkó Farkast Tóth Zsófi, Gyászfarkast Fekete Ágnes, a gyermek Mauglit pedig Lászlóffy Botond alakítja. A 12–18 év közötti gyerekekkel és fiatalokkal tavasz óta folynak a foglalkozások – tudtuk meg.
Májusban már elkezdődtek a szöveges próbák, majd nyáron közös táborozáson vettek részt az ifjú tehetségek a bábszínház művészeivel, akiktől elleshettek egy-egy szakmai titkot, és közben megismerkedhettek egymással is. A koreográfia és a dalok betanulása már négy hónappal ezelőtt megkezdődött, azóta igen intenzív munka folyik, és a társulatigazgató úgy értékeli, ennek meg is lett az eredménye, hiszen mostanra egységessé, működőképessé vált a produkció.
Szőke-Kavinszki András azt mondja, a gyerekszereplős musical tökéletesen illeszkedik a színház másik két társulata, a színtársulat és a táncegyüttes megkezdte iskolaprogamba, amelynek során gyerekeket és fiatalokat igyekeznek bevonni a színházi munkába igencsak szép sikerrel.
„A dzsungel könyvének témája is igen közel áll ehhez a korosztályhoz, hiszen olyan kérdéseket feszeget, amelyek foglalkoztatják a kamaszokat” – fogalmazott Szőke-Kavinszki. A kitaszítottság érzése, a csoporthoz való tartozás, az énkeresés, de még az elmúlás gondolata is megjelenik benne motívumként – elég, ha Mauglira gondolunk, aki az emberek között farkasnak, a farkasok között embernek számít, így sehová sem tud igazán tartozni. A társulatigazgató elmondása szerint épp azért állt össze egységesen az előadás, mert a fiatalok a maguk törhetetlen lendületét, a bábszínház művészei pedig tudásukat és tapasztalatukat adták a produkcióba.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.