
Fotó: Archív
Gy. Szabó Béla 20 metszetből álló Dante-sorozatából nyílik kamarakiállítás március 22-én, szombaton 17 órakor, a nagyváradi Római Katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti folyosóján – tájékoztatott pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség.
2025. március 14., 19:312025. március 14., 19:31
2025. március 15., 12:422025. március 15., 12:42
A Krónikához eljuttatott közlemény szerint a tárlat apropóját az Isteni színjáték szerzőjének, Dante Alighierinek 760. születési, valamint Gy. Szabó Béla Dante-sorozata megjelenésének 60. évfordulója adja.
Ebből az alkalomból a grafikusművész kolozsvári hagyatékának gondozója, Ferenczy Miklós nyugalmazott református lelkipásztor ünnepélyes keretek között
– újságolja a közlemény.
Gy. Szabó Béla
Fotó: Székelyhon
Amely szerint ugyanekkor mutatják be a püspöki palotában ősz óta álló, Gy. Szabó Béla A képíró vallomása című életmű kiállításának reprezentatív katalógusát.
Az album a helyszínen megvásárolható lesz.
A március 22-ei megnyitó alkalmával Ferenczy Miklós rendkívüli tárlatvezetést tart az érdeklődőknek mindkét kiállításban.

Az 1905-ben Gyulafehérváron született Gy. Szabó Béla grafikus 35 évvel ezelőtt hunyt el Kolozsváron. Ferenczy Miklós református lelkésszel, a képzőművészeti hagyaték gondozójával a 20. század legjelentősebb erdélyi magyar grafikusáról beszélgettünk.
Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.
Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.
A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.
Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.
Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.
Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.
A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.
szóljon hozzá!