2010. szeptember 20., 09:412010. szeptember 20., 09:41
Munkáira az architekturális stílusjegy jellemző, ám, mint ahogyan azt alkotásairól P. Szabó Ernő művészettörténész elmondta, az alkotások behatóan foglalkoznak a hétköznapi problémákkal. Az idén 60. születésnapját ünneplő Vásárhelyi Antal grafikus eddigi életművéből válogatott egy kiállításra valót szülővárosa, Szatmárnémeti művészetkedvelő közönségének.
Felicia Grigorescu, a Vécsey-házban működő képzőművészeti múzeum vezetője elmondta, a művész hazatérését komoly szervezőmunka előzte meg, ám a partiumi közönség közel három hétig láthatja, mit hozott haza a város szülötte a több évtizedes külhoni tapasztalataiból. Kiss Zoltán, a kiállítás kurátora, Szatmárnémetiből elszármazott budapesti üzletember szerint egyikőjük sem nevezhető hazaárulónak, vagy valamit elvivőnek, hanem egyszerűen máshol találták meg a boldogulásukat, ám minden adandó alkalommal igyekszenek hazatérni, és hozni is valamit az itteniek számára. A szatmári Vásárhelyi-tárlaton lemezlitográfiák is megtekinthetőek. P. Szabó Ernő művészettörténész, az Új Művészet és a Magyar Nemzet főmunkatársa ünnepi megnyitóbeszédében úgy mutatta be a művészt, mint aki több fronton is alkot, festményei is vannak.
„A kritikával ellentétben úgy gondolom, Vásárhelyi műveiből nem hiányzik az emberi jelenlét, és alkotásaiban az emberi lelket foglalkoztató kérdésekre keresi a választ. Úgy alkot, hogy folyamatosan a közös kultúrkincsből táplálkozik, és az alkotómunka fölfedezéseiről tesz tanúbizonyságot” – véli a szakértő. A tárlatmegnyitón Gegessy Ferenc, Ferencváros (Budapest IX. kerülete) polgármestere kifejtette, Vásárhelyi fáradhatatlan művészetszervezői tevékenységet végez a városban, és nem érti, mikor juthat ideje az alkotómunkára.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.