Hirdetés

Gazdagodó Maros megyei közgyűjtemény

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Áprilisban, legkésőbb májusban állítja ki a Maros Megyei Múzeum azokat a műtárgyakat, amelyeket az utóbbi öt-hat évben vásárolt – tudtuk meg Soós Zoltán igazgatótól, aki a legújabb szerzeményekről is beszámolt. 

Antal Erika

2017. február 09., 12:302017. február 09., 12:30

Mint kifejtette, a múzeum szakemberei folyamatosan követik az európai aukciósházak híreit, itt érdeklődnek az erdélyi vonatkozású tárgyak iránt, amelyeket leginkább a magyarországi és németországi árveréseken lehet megszerezni. Az intézmény munkatársainak már tavaly márciusban tudomására jutott, hogy az egyik németországi aukciósház erdélyi műtárgyakat készül árverésre bocsátani, ezért kérték a Maros Megyei Tanácsot, nyújtson anyagi támogatást a műkincsvásárláshoz.

A múzeumigazgató elmondta, az önkormányzat az év végén, az idei költségvetés elfogadásakor erre is tekintettel volt, így 60 ezer eurót költhettek mintegy 33, Erdélyből származó ritkaság megvásárlására. Ennél jóval több szerepelt a kikiáltási listán, de ennyire tellett az anyagi keretekből – mondta Soós. A műtárgyakra vonatozó szakmai dokumentációt online kapták kézhez, majd a szakértői döntés alapján választották ki azokat a darabokat, amelyeket megvásároltak, és amelyek két héten belül érkeznek meg Marosvásárhelyre. A római katolikus egyház által a középkorban használt cibórium vagyis ostyatartó az egyik legértékesebb műtárgy, amit megvásárolt a múzeum – ezért 22 ezer eurót fizetett. Azt pontosan még nem tudják, hogy honnan származik az ostyatartó, feltehetőleg Beszterce vidékén használták – mondta az igazgató.

A legtöbb tárgy a második világháború alatt került külföldre, illetve az 1970–80-as években, a szász exodus idején – vélekedett Soós Zoltán, aki jövő héten utazik Németországba, ahol a műkincsek előző tulajdonosaival is találkozik, és megpróbálja tisztázni a tárgyak származási helyét. Az ostyatartóval kapcsolatban az igazgató elmondta, kevés ilyen liturgikus eszköz található Romániában. Az oltáriszentség őrzése már korán, az ókeresztény időszakban kialakult, templomban való őrzése a kora középkortól vált általánossá. Ebben az időben kis méretű dobozban helyezték el a külön erre a célra épített kis fülkében, toronyban vagy az oltár fölé függesztett, galamb alakú tartóban.

A most, illetve az utóbbi öt-hat évben beszerzett műkincseket áprilisban–májusban tekintheti meg a nagyközönség, akkor terveznek egy átfogó kiállítást szervezni a múzeum munkatársai. A tárlaton az aukciós, házakban vásárolt tárgyakon kívül az utóbbi időben végzett régészeti ásatások leleteit is kiállítják, ugyanakkor egy katalógust is készítenek. „Legkésőbb a Múzeumok Éjszakájára szeretnénk elkészülni a kiállítással és a katalógussal\" – hangsúlyozta Soós.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés