Hirdetés

Gazdag programmal ünneplik a magyar kultúra hetét Szatmárnémetiben

Szarvas József, a budapesti Nemzeti színművésze is fellép a magyar kultúra hetén Szatmáron •  Fotó: budapesti Nemzeti Színház

Szarvas József, a budapesti Nemzeti színművésze is fellép a magyar kultúra hetén Szatmáron

Fotó: budapesti Nemzeti Színház

Szatmárnémetiben is megünneplik a magyar kultúra hetét: január 18. és 26. között színházi előadások, koncertek, kiállítások várják a közönséget. Az Egycsillagú égbolt elnevezésű rendezvénysorozatot immár 14. alkalommal szervezi meg az Ady Endre Társaság a magyar kultúra napjához, január 22-hez kapcsolódóan.

Kiss Judit

2020. január 17., 18:192020. január 17., 18:19

A programsorozat megnyitóját jótékonysági előadás keretében tartják, a szatmári Láncos templom javára szervezett eseményen fellép a Felvidéki Rockszínház, a Tokos Zenekar, Laczkó Tekla, Nagy Csongor, Tóth-Páll Miklós. Ezt követően Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar mise című rockoratóriumát hallhatja a közönség budapesti művészek előadásában. A programban szerepel továbbá Mészáros Ibolya debreceni színművésznő Csinszka című egyéni előadása. Amint az előadás ismertetőjében olvasható,

Ady utolsó szerelme Boncza Berta, aki zsenge, 20 éves kora ellenére, vagy éppen ezért, nagyon mély benyomást tett a jóval idősebb Adyra. 1914-es találkozásukat levelezés előzte meg, és végül egy évvel később házasság lett belőle, amihez az Ady-versekben „Csinszkának” becézett lány apja nem adta beleegyezését.

Hirdetés

Verseiben Csinszkának nevezte Bertát. Élete végéig vigyázza, majd ápolja a négyévnyi házasság után szélütést kapott Adyt.

Az előadást dramatizálta és színpadra alkalmazta Csinszka Vallomás a csodáról című könyve alapján Mészáros Ibolya színművész. A kultúra hetén fellép Szatmáron Szabó Balázs Bandája is. Láthatja-hallhatja a közönség László Zita színművésznő és Hencz József zeneszerző Szabadnak lenni mit jelent? – Karácsony és húsvét között Erdélyben című előadóestjét, amely a néhai Illyés Kinga előadóművész és Hencz József közös estje volt.

Szarvas József magyarországi színművészt is láthatja-hallhatja a szatmári közönség: a Könnyű neked, Szarvas Józsi című előadáson.

Közösen írt könyvet Szarvas József és Bérczes László, a 2018 nyarán megjelent életregény nyomán készítették el a Pustol a hó című színházi előadást.

Egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával.Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és Kaszás Attila Pajta Színház gazdájával… Egy pillanatra megáll, aztán indul, folytatja útját. Például ezzel az előadással” – olvasható az ismertetőben.

A szatmári kultúra hetén könyvbemutatóval egybekötött előadásra várja a publikumot az író-rendező Bérczes László és az író-előadóművész Szarvas József, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas, Kaszás Attila-díjas, Prima díjas érdemes és kiváló művész.

A Kolozsvári piactéren című táncelőadás is a program része, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes produkciója a Hagyományok Háza támogatásával jött létre. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés