
Fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház
Az összetartozás jegyében ad gálaesteket Erdélyben a Budapesti Operettszínház: az Összetartozunk című produkciót hétfőn Marosvásárhelyen, szerdán pedig Sepsiszentgyörgyön mutatják be.
2022. március 27., 19:432022. március 27., 19:43
2022. március 27., 23:562022. március 27., 23:56
Mint a színház közleményében felidézik, eredetileg 2020-ra, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára, a nemzeti összetartozás évére terveztek határon túli programsorozatot, amely azonban a világjárvány kitörése miatt eddig nem valósulhatott meg.
A magyar nemzet egésze messze túlnyúlik az országhatárokon, közösségének egyben tartása valamennyiünk feladata és öröksége – hangsúlyozzák a közleményben, hozzátéve, hogy
Az idén útjára induló operettgálának március 28-án 19 órától a marosvásárhelyi sportcsarnok, március 30-án 19 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi Sport Aréna ad otthont.
Az est folyamán az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Kacsóh Pongrác örökzöldjei hangzanak el a Budapesti Operettszínház szólistái, Fischl Mónika, Kiss Diána, Dancs Annamari, Bojtos Luca, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Peller Károly és Laki Péter előadásában.
A műsorban közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara, Balettkara, valamint Zenekara Pfeiffer Gyula vezényletével, a gála rendezője Bori Tamás.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
1 hozzászólás