2013. április 14., 21:022013. április 14., 21:02
Újdonság, hogy szabadtéri színpad is lesz, illetve a fesztivál eseményei a Gfeszt.ro honlapon bárhonnan élőben is követhetőek.
Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a G. Egyesület hirdette meg a kultúrdömpinget, amelynek keretében minden este koncertekre várják a közönséget: fellép többek közt a Robin and the Backstabbers, visszatér a fesztiválra a Guilty Lemon, és a Kecskeméti Jazz Orchestra is ellátogat Udvarhelyre. Koncertezik a Jazzybirds és a Kuttya zenekar, a Pribojszki Mátyás Band és a Góbé Zenekar, illetve Vukán György Creativ Art Trio. A rendezvénynek megelőlegezhetően az egyik legizgalmasabb pillanata a Lovasi András nevével fémjelzett Kiscsillag koncertje lesz. A fesztiválprogram kulturális eseményeket is tartalmaz: a marosvásárhelyi művészeti egyetem koreográfia szakos hallgatói négy táncos produkciót mutatnak be, a Tomcsa Sándor Színház pedig a V-day-t, vagyis a vagina monológokat viszi el a fesztiválra, ezen kívül két irodalmi est és táncház is szerepel a programban. A szervezők – mint Antal Lóránt UIET-elnök tudatta – arra büszkék, hogy sikerült „ínséges” időkben is megteremteniük a fesztiválhoz szükséges anyagi forrásokat, sőt a rendezvény – tavalyi kiadásához képest – két nappal bővült. A G. Café-s Bihari Lóránt azt közölte, nagy újdonság, hogy a Kőkereszt téren, a városi könyvtár előtt szabadtéri színpadot állítanak fel, a nagyobb tömeget vonzó zenekarok tehát nem a törzshelyen, a G. Café-ban, hanem itt játszanak majd, illetve a színházi, táncszínházi produkciókat a művelődési házban láthatja a közönség. A programot és a rendezvényre vonatkozó információkat a Gfeszt.ro honlapon találják meg az érdeklődők.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.