
Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 18., 08:102011. augusztus 18., 08:10
A zsűriben idén két nagyváradi és három debreceni szakember vett részt: Váradról Ramona Novicov és Aurel Roşu, a Bihar Megyei Képzőművészek Szövetségének elnöke, Debrecenből pedig Máté András fotográfus, illetve Sulyok Géza és Tarnóczi József festőművész. Az idei két fődíjat a nagyváradi Horea Traian Sălăjean festőművész, illetve a debreceni Durucskó Zsolt grafikus nyerte el. Éppúgy, mint az előző években, a két önkormányzat 50 ezer forint értékű különdíjait is átadták, Nagyvárad különdíját Tarnóczi Tamás debreceni pályázó, Debrecenét pedig Lajtos Éva Melinda váradi művésznőnek ítélték. „Nem volt nehéz a legjobbakat kiválasztani a mezőnyből, hiszen kiemelkedtek a többi közül” – értékelt Ramona Novicov a tegnapi megnyitón.
Mint elmagyarázta, a fődíjasok kiválasztásánál az az elsődleges szempont, hogy a művészekben legyen elegendő energia és művészi potenciál, hogy a tulajdonképpeni nagydíjukra, a jövőre megrendezendő debreceni és nagyváradi egyéni kiállításra „ütőképes” anyaggal rukkoljanak elő, mint ahogyan ez a tavalyi két győztes esetében is történt. A műkritikus azt is elmondta, hogy nagyon nehéz festményeket és fotókat, plasztikákat és installációkat együtt zsűrizni, így a közeljövőben azon is dolgoznak majd, hogyan lehetne ezeket a problémákat áthidalni. Megjegyezte: a versenyen és a kiállításmegnyitón tapasztalható gyér érdeklődést nehéz megmagyarázni, hiszen egy hónappal ezelőtt a debreceni „tükörmegnyitón” zsúfolásig telt a galéria. Hozzátette: a fiatal művészeknek nem panaszkodniuk kellene, hogy senki nem támogatja őket, hanem megragadni a lehetőségeket, ha már épp nekik szólnak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.