Hirdetés

Fotómúzeum a várban: Váradnak adományozta gyűjteményeit Tóth István

Ștefan Tóth István Múzeum – ezt a nevet adta a nagyváradi várban megnyílt fotómúzeumnak az alapító, Tóth István, akit a románok és a külföldiek inkább Ștefan Tóthként szólítanak.

Sárosi István

2016. augusztus 11., 14:102016. augusztus 11., 14:10

Igaz, egyelőre még csak állandó tárlatként hirdetik a vár és a városi múzeum történeti szekciójában kialakított létesítményt, mivel a múzeummá válás hosszú és bürokratikus folyamat, várhatóan legalább négy évet felölel. „Amit én megálmodtam, többszörösen beteljesedett” – fogalmazott a Krónika megkeresésére az alapító.

Minden, ami a fotográfiával kapcsolatos

A fotómúzeum hét teremből áll. Az első Mezey Lajos nevét viseli, aki Nagyvárad első fotográfusa volt, 1820–1880 között élt és alkotott. Festőművészként kezdte pályafutását, majd fényképészként is tevékenykedett. A termet korhű bútorzat díszíti. Itt több mint negyven eredeti fénykép látható, amelyet a művész dédunokája, Mezey András budapesti ügyvéd adományozott a múzeumnak öt évre, de nem kizárt, hogy örökre megtarthatják. Ugyanebben a teremben Nagyvárad első női fotográfusának, Gyenge Rozáliának is elkülönítettek egy részt.

A további termekben fényképezőgépeket mutatnak be a legrégebbiektől a korszerűbb technikai vívmányokig, majd kellékeket, szakkönyveket és fényképészettel kapcsolatos folyóiratokat is láthatnak az érdeklődők. Fotóművészeti mappák, üveg­lemezek, síkfilmek, illetve rollfilmek, fényképpapírok, de előhívóvegyszerek és sok más kellék is található a múzeum kiállításában. Ezek nagyrészt egy szolnoki fotográfus, Gavaldig Zoltán adományai, de a budapesti Kajtár Tibor és Mészáros Ödön fotográfusoktól is származnak kiállított tárgyak.

Fényképstúdió is található a múzeumban, amelyben egy harmonikás fényképezőgép mellett esernyőkből átalakított korabeli világítóműszerek láthatók, a túloldalon pedig száraz növényzetből álló háttér. Egy további teremben szárítógépeket, illetve diafilmek és diapozitívek vetítésére használt gépeket tekinthetnek meg a múzeum látogatói. Ugyanakkor több mint tizenhat különböző típusú nagyítógép is a kiállítás része, és berendeztek egy amatőr laboratóriumot is, amely fényképek előhívását mutatja be.

A folyosón a fotográfia fejlődéséről szóló fényképkiállítás található, amely az utóbbi negyven év alatt készült munkákból áll. Két időszakos kiállítótermet is tartalmaz a múzeum, amelyeket Tóth István több mint százdarabos retrospektív kiállításával nyitottak meg. Ebben a fotósorozatban 1968-tól a közelmúltig készített felvételek láthatók.

Kortárs képeket gyűjtenek

A múzeum mellett szintén a várban alapítottak egy kortárs nemzetközi fotóművészeti gyűjteményt. A sorozat jelenleg ötven képből áll. „A továbbiakban az én feladatom megkeresni híres fotóművészeket, hogy adományozzanak” – mondta Tóth István. Mint részletezte, a fényképeket mappákba helyezik, amelyek bekerülnek a múzeum könyvtárába. „Kevés az a város, ahol kortárs fotókat fogadnak el. Ezért korrigálnánk ezt a tényt” – szögezte le.

Szerencsés volt, most ő is segít

Tóth István lapunknak arról is beszámolt, hogy felajánlotta a város könyvtárának a fényképészettel kapcsolatos szakkönyveit, amelyeket szintén negyven évig gyűjtött, a világ minden részéről vásárolta, vagy kapta őket. Ezeket az olvasóteremben lehet olvasni, fénymásolni, csak elvinni nem, hiszen egy Romániában egyedülálló kollekcióról van szó. A kötetek egyébként külön standot kapnak a könyvtárban, ami szintén a Tóth István nevét viseli.

„Életalapelvem a segítségadás, úgy érzem, hogy sok mindenben segített az élet, és szerencsés voltam. Ez volt az alapja annak, hogy a közösség javára adtam át a gyűjteményemet. Ezek a tárgyak napról napra tűnnek el a köztudatból és a közhasználatból is, most végre találtunk egy helyet, ahol kiállíthattuk őket. Ebben leginkább az motivált, hogy mindennap látni fogják az érdeklődők, új generáció kaphat pontos információt a fényképészet történetéről” – fogalmazott a fotóművész.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés