Korabeli fotókon, albumokon, plakátokon, grafikákon és festményeken keresztül elevenedik meg IV. Károly 1916-os koronázási ünnepsége, valamint az esemény főrendezőjének, Bánffy Miklósnak a szerepe azon a kamarakiállításon, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI).
2016. június 12., 19:342016. június 12., 19:34
A borvörös bársonytól a csukaszürke posztóig – gróf Bánffy Miklós az 1916-os koronázási ünnepség rendezője című tárlaton a koronázás centenáriumi évére is emlékezve idézik fel IV. Károly koronázási ünnepségét, amelynek kormánybiztosa és tervezője Bánffy volt. Ő álmodta meg, vonta be és jelölte ki a közreműködőket, a művészeket és határozta meg az eseménysorozat kulcsmozzanatait.
Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár a megnyitón hangsúlyozta, hogy a kiállításon sajátos módon vág egybe Bánffy Miklós színházi tevékenysége és annak politikai jelentősége. Felhívta a figyelmet arra, hogy december 30-án méltó megemlékezésekkel készülnek az utolsó magyar király, IV. Károly megkoronázásának századik évfordulójára. Mint mondta, a mostani kiállítás méltó nyitánya az idei centenáriumi rendezvénysorozatnak, amelyen konferenciát és ceremoniális megemlékezéseket is tartanak.
„Egy olyan személyiség koronázásáról van szó, akinek ugyan az I. világháború folyamatában a hadi dicsőséget kellett valamilyen módon megjelenítenie, de akiről tudjuk, hogy nagyon is békepárti volt, amelyet minden gesztusában, politikai nyilatkozatában próbált hangsúlyozni” – fogalmazott Prőhle Gergely. Emlékeztetett arra, hogy IV. Károly politikai tevékenysége nyomán elindult az a folyamat, amelynek végső állomásaként boldoggá avatták őt. Az államtitkár-helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy december 30-án lesz Bánffy Miklós születésének 143-ik évfordulója.
Ács Piroska, az OSZMI igazgatója felidézte, hogy 2010 októberében, a Bánffy Miklós-emlékév keretében indult útjára az OSZMI emlékkiállítása, hogy Bánffy nevét visszahozzák a köztudatba. A kiállítás az elmúlt években számos magyarországi és határon túli helyszínen mutatkozott be, jelenleg a 38. helyszínen jár – tette hozzá. Mint mondta, a megnyílt tárlaton Bánffy Miklóst egy nagyszabású esemény rendezőjeként mutatják be. A Szebeni Zsuzsa kurátor által összeállított anyag párhuzamot von az 1867-es koronázási eseményekkel – hangsúlyozta az igazgató. A tárlat augusztus 21-éig látható.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!