2009. július 24., 11:152009. július 24., 11:15
Deák Endre másodszor tartott előadást a mostani rendezvényen. Szerdai előadásában a laikusok számára is érthető és élvezhető formában mutatta be a többszólamú zenék fejlődésének állomásait, a középkori többszólamú kórusoktól a reneszánsz hangszeres többszólamúságáig.
Az előadást követően két hangverseny következett egy időben. A magyarországi Musica Historica együttes a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban lépett fel, a kolozsvári Flauto Dolce pedig a Szent Kereszt-templomban, Csíkszeredában. „A Flauto Dolce együttes szép előadással készült, bár néhány dalnak egészen pajzán szövege volt, ezért nem igazán illett a templomba. Érdekes keresztmetszetét adták az európai barokknak, hiszen az ismertebb német és francia 17–18. századi szerzők mellett magyar, erdélyi szász, haszid és román dallamok, művek csendültek fel” – írja Cs. Szabó András a rendezvény honlapján megtalálható fesztiválnaplójában.
A kolozsvári együttes fellépését követte szintén a Szent Kereszt-templomban Ulrike Titze (barokk hegedű), Guido Titze (barokk oboa), Paul Cristian (csembaló) és Csata István (viola da gamba) hangversenye, Les sons harmoniques – A francia barokk hangzásvilága címmel, mely méltó befejezése volt a fesztivál negyedik napjának.
A tervek szerint egyébként Erich Türk kolozsvári orgonaművész vasárnap, áramszünet miatt elmaradt koncertjét szombaton 12.30-tól tartják meg a Csíksomlyói Kegytemplomban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.