
Fotó: Haáz Vince
"Próbáltunk és próbálunk bártran a mában élni, megújulni, fontos kérdéseket feltenni" - mondta Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója.
2018. február 28., 19:122018. február 28., 19:12
2018. február 28., 19:342018. február 28., 19:34
"Harmadik alkalom, hogy ünnepi miniévadot rendezünk, amelynek lényege a szélesebb körű bemutatkozás és a találkozás. Szakmai beszélgetéseken közelítjük meg, mit alkottunk az elmúlt évadban, melyek munkánk tanulságai, milyen utakat járunk be, így könnyebb lesz tovább lépni" – mondta Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója szerdán a március 9–14. között sorra kerülő SHOWKEYS – 2018 című rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján.
amely a Radu Afrim rendezte Részegek című új produkció bemutatóját, valamint az utóbbi évek kulcselőadásait sorakoztatja fel, az előadásokat szakmai fórumok, kerekasztal-beszélgetések kísérik.
"A színház kizárólag a jelen művészete, a rendező csak ma tud rendezni, a színész csak ma tud játszani. Szeretnénk energikus, kemény színházzá válni, a meglévő sablonok helyett új értelmezéssel, bemutatkozással, kísérletezéssel előrukkolni, és ennek megfelelően következetességet kicsiholni magunkból" – fogalmazott Gáspárik Attila vezérigazgató.
"A jó színházat nem lehet közönség nélkül megvalósítani, a közönséget is magunkhoz emelni, képezni arra, hogy az új megközelítéseket és értelemzéseket megértse, mert üres ház, kevés vájtfülő előtt játszani nem érdemes" – fogalmazott Gáspárik. Keresztes azt is elmondta, a társulat Moliere Mizantrópjával készül Bodolai Géza rendezésében, ugyanakkor ifjúsági előadást is terveznek: Golding A legyek ura című regényének színpadi adaptációját.
A Showkeys miniévad programja elérhető a társulat honlapján és a rendezvény Facebook-oldalán is.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!