Hirdetés

Földön a Rákóczi-szobor

Immár másodszorra kerül a földre II. Rákóczi Ferenc szobra a marossárpataki szoborparkban. Miholcsa József képzőművész felháborodottan vette tudomásul, hogy a marossárpataki önkormányzat hanyagsága miatt kőből faragott műve alatt elkorhadt és megrogyott az évek óta szolgáló, ideiglenes nyárfa talapzat.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

A Sárpatakra költözött művész által létrehozott szoborparkban eddig egyetlen alkotás sem került végleges talapzatra. Többek között ennek tudható be, hogy az erdélyi fejedelem szobrát évekkel ezelőtt egyszer már ledöntötték. Kérdésünkre, hogy milyen lépésekre szánta el magát, Miholcsa József annyit mondott, hogy megtekintette a földön heverő alkotását, tudomásul vette a történteket és a községháza hozzáállását, ám ennél többet nem tehet. „A szoborpark valamennyi alkotását felavatásuk után átadtam az önkormányzatnak. A helyhatóságoknak kötelessége lett volna a szobrok sorsáról gondoskodni. Sajnos azok hosszú évek óta ideiglenes, fából ácsolt talapzaton állnak. Annyi történt, hogy a hónapokkal ezelőtt a Krónikában megjelent riport nyomán a polgármester kitakaríttatta a parkot” – panaszolta a képzőművész.

Amint lapunk korábban beszámolt róla, a marossárpataki szoborparkot gaz nőtte be, kerítése rozsdázik, düledezik. A faluba érkező turistacsoportok a látványtól megdöbbenten távoznak. A szoborpark térrendezési munkálatait Ercsei György polgármester a telek hátsó részére tervezett sportterem felépítésétől tette függővé.

A legutóbbi incidens csak részben befolyásolja a településközpont szépítéséért dolgozó Miholcsa József további munkáját. Mint mondotta, korábban magának is, másoknak is megfogadta, hogy őszig elkészíti és átadja az önkormányzatnak báró Kemény János mellszobrát. „Tartom magam a korábbi ígéretemhez, azzal a kikötéssel, hogy a szobor ugyan elkészül, de felavatásáról még nem lehet szó. Úgy vélem, jobb, ha a helyhatósági választások utánra halasztjuk. Ami itt folyik, az az egész falu szégyene” – szögezte le a szobrászművész.

Sz. E.


Alkotások köztérre

Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész számos köztéri szobra látható a marosvásárhelyi Állatkert, Kézdivásárhely, Székelykövesd, Gyergyószentmiklós, Torja, Makó terein. A népi kultúra és regevilág, az ősi népművészeti elemek tárházából merítő művész alkotásaiból szoborpark jött létre Marossárpatak főterén. A számos hazai és külföldi kiállítást maga mögött tudó művész Erdély fejedelmeiről megmintázott sorozata évről évre új alkotással bővül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés