A holnapi megnyitót azonban még nem itt, hanem a Sztart stadionban tartják, a rendezvényen a vendéglátó Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Tarja Halonen finn államfő. A fesztiválra több mint harminc finnugor küldöttséget várnak: táncosokat, énekeseket, zenészeket, népművészeket, valamint politikusokat, önkormányzati vezetőket. A legtöbben – 167-en – Mariföldről jönnek, míg a legnépesebb külföldi küldöttség a magyaroké lesz: 51-en utaznak a szaranszki fesztiválra. Magyarország fiatal magyar képzőművészek Hagyomány és lelemény című tárlatával mutatkozik be Szaranszkban, továbbá a Hajdú táncegyüttes néptáncelőadásaival. Utóbbihoz néprajzi kiállítás kapcsolódik, a Továbbélő tárgyak című tárlaton hajdúsági mesterek munkái láthatók a szűrtől a fokosig és agyagedényekig. A magyar kultúrából emellett Kodály-tablókiállítás, Arató András fotóportré-kiállítása, valamint a Magyar hozomány című kultúrtörténeti tárlat nyújt ízelítőt. Szaranszk utcáin várhatóan több ezren vesznek részt a holnapi ünnepélyes megnyitóhoz kapcsolódó rendezvényeken: folklórünnep, utcabál és diszkó, este pedig tűzijáték teszi emlékezetessé a háromnapos fesztivál kezdetét. A mordvin főváros közelében erre az alkalomra külön skanzent rendeznek be, ahol a népi mesterségek művelői és iparművészek mutatkoznak be. A szaranszki finnugor fesztivál költségeit Mordvinföld és Oroszország közösen fedezi a köztársasági, illetve szövetségi költségvetésből.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.