
Fotó: tiff.ro
Pénteken kezdetét vette Kolozsváron a 21. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), melynek imázskampánya szorosan kapcsolódik az ukrajnai háborúhoz, de film-, illetve programfelhozatala a megszokott módon változatos: a rendszerellenes drámáktól az életrajzi filmeken át a horrorfilmekig. A tíznapos rendezvény közel 200 nagy-, illetve kisjátékfilmmel várja a közönséget – ahogy Tudor Giurgiu fesztiváligazgató is kiemelte a nyitórendezvényen, idén végre korlátozások nélkül.
2022. június 18., 19:232022. június 18., 19:23
2022. június 19., 13:002022. június 19., 13:00
A 21. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői két járványos év után pénteken hatalmas tömeget köszönthettek Kolozsvár főterén. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató többek között azt idézte fel, hogy a fesztivál több mint 20 éves története alatt mennyit változott a világ; ők, a szervezők maguk, a filmek és a rendezvény is. De egyúttal arról is szólt, a két évtized leforgása alatt mekkora hatást gyakorolt a fesztivál az emberek életének, sorsának alakulására. Az idei kiadást azoknak a fiataloknak dedikálta, akik a fesztivál eddigi kiadásai által szerették meg a filmet, a mozit.
Azt is elárulta, hogy a jövőben a Moldovai Köztársaság felé szeretnének terjeszkedni.
A megnyitón Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is felszólalt: köszönetet mondott a szervezőknek, hogy tavaly, a járványhelyzet közepette is felelősségteljesen, minden erejüket bevetve megszervezték a fesztivált, tudván, hogy a film és a kultúra milyen fontos. „A kultúra a demokrácia oxigénje” – emelte ki.
A fesztivál nyitófilmje Phyllis Nagy első mozifilmje, a Call Jane című alkotás volt, melynek központi témája az abortusz, a terhesség-megszakítás az Egyesült Államok történetének egy, a nőkre, a nők jogaira nézve sötét korszakában.
A TIFF honlapján is olvasható ajánlójában kiemelte, hogy a fesztivál egyértelműen kiáll a háború ellen, illetve a szomszédságunkban zajló konfliktus táplálása és fenntartása ellen is, de ez nem azt jelenti, hogy a fesztiválon nem lesznek a témához kapcsolódó filmek. A térségben évek óta tartó konfliktust tükrözi például Valentyin Vasjanovics ukrán filmje, a Reflection (Tükröződés). Két orosz film is szerepel a programban, a Captain Volkonogov Escaped (A megszökött Volkonogov kapitány) és a The Execution (Kivégzés) című alkotások.
A teljes, 21 alkotást tartalmazó lista megtalálható a Chirilovval készült interjúban, a fesztivál honlapján. Kiemelte a Nosferatu című mozi-koncertet is, mely Bonchidán lesz szombaton késő este. A filmeken túl a fesztivál rengetek izgalmas kísérőrendezvénnyel is csalogatja a filmek szerelmeseit.
aki – mint a Filmtett.ro portál írja – Mint a filmekben címmel tart előadást június 22-én, szerdán.

A hagyomány szerint magyar napot is kínál közönségének a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). A pénteken kezdődő, június 26-ig tartó szemlén számos kísérőprogram is várja az érdeklődőket.

Közzétette az idei kiadás részletes programját a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). A kolozsvári filmszemle szervezői a mozik mellett számos koncerteseménnyel is készülnek.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!