
Fotó: Gozner Gertrud
2008. június 05., 00:002008. június 05., 00:00
Ez nemcsak a fiatal rendezők tehetségének és a produkciók művészi színvonalának köszönhető, a 2004-es filmtörvény jótékony hatása is közrejátszik benne: a különböző adókedvezmények bátorítják a filmgyártást, a koprodukciókat és a bérmunkát. „Ez egyfajta lendületet ad a magyar filmnek” – fogalmazott Basa.
A magyar filmes újhullám legújabb sikereként a Mundruczó Kornél rendezte Delta cannes-i FIPRESCI-díját (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díja) könyvelhetjük el. A tragikus testvérszerelmet feldolgozó, Lajkó Félix és Tóth Orsolya főszereplésével készült alkotás a Magyar Nap egyik „fénypontja” volt. Petrányi Viktória, a Delta producere elmondta, hogy a film korábbi férfi főszereplője váratlanul elhunyt, ezért gyakorlatilag a nulláról kezdték újra a forgatást. A Delta és a kortárs magyar mozi más alkotásai – mint például Fliegauf Benedek Tejút című rendhagyó műve – kapcsán elhangzott, hogy a nemzetközi fesztiválsiker nem feltétlenül esik egybe a hazai közönség igényeivel: ugyanis a magyar publikum elsősorban a vígjátékokat kedveli. Ebbe a minőségi válfajba tartozik a TIFF hivatalos versenyprogramjában szereplő Kalandorok, Paczolay Béla nagyrészt erdélyi helyszíneken forgatott filmje, amelynek főbb szerepeiben Haumann Péter, Rudolf Péter és Schruff Milán látható. A „közönségbarátabb” alkotások közé tartozik Török Ferenc Overnight című mozija is. „Az Overnight generációs film, a Moszkva tér és a Szezon után Török »ifjúsági trilógiájának« záródarabja, amely a rendszerváltás győzteseiről szól” – mondta Angelusz Iván, a film producere. Bollók Csaba Iszka utazása című alkotása viszont egy igazi vesztesről szól – a tavalyi Magyar Filmszemle fődíját elnyerő „dokudráma” egy Varga Mária nevű kislány kegyetlen sorstörténetét dolgozza fel. A rendező legújabb filmterve kapcsán kifejtette: a hasonló filmnyelven „beszélő” magyar és román újhullám fiatal alkotóinak gyakrabban kéne alkotásokban, közös projektekben gondolkodniuk.
A TIFF-publikum mától a világ nagy fesztiváljain egyre sűrűbben díjazott kortárs román filmművészetbe is alapos betekintést nyerhet – a roma témájú dokumentum- és játékfilmeket felvonultató szombati program és a szerdai Magyar Nap után ugyanis elkezdődnek a Román Film Napjai. Ennek keretében többek közt Mircea Daneliuc új moziját, a Marilenát, Igor Cobileanski Tache című vígjátékát vagy George Dorobanţu ambiciózus debütfilmjét, az Elevator című független produkciót tekintheti meg a nagyérdemű.
„Régi motorosként” lesz jelen az egyik legnépszerűbb román színésznő, Tamara Buciuceanu Botez, aki a fesztivál zárónapján a TIFF életműdíját veheti át – a francia filmcsillaggal, Catherine Deneuve-vel együtt.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.