
2011. július 07., 07:572011. július 07., 07:57
Gyarmati Zsolt, a csíkszeredai intézmény igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, elérkezett az ideje egy újabb állandó kiállítás megnyitásának, hiszen az elmúlt 8 esztendőben csupán kettőt nyitottak meg. A filmforgatás gondolatát az indította el, hogy a Mikó-vár keleti szárnyában feltárt két helyszínen rengeteg 18. századi tárgyat találtak, és úgy vélték, a látogatók könnyebben megjegyzik majd a különböző leleteket, ha képekhez köthetik. Kaján Imre, a kiállítás rendezője elmondta, a múzeumnak tulajdonképpen fel kell vennie a versenyt a televíziók több ezer csatornájával, így – bár errefele nem alkalmazzák még ezt a módszert – úgy döntöttek, hivatásos színészekkel, korhű ruhákkal, eredeti tárgyakkal eljátsszák a „kutas teremben” talált tárgyak fiktív történetét A kút titkai című filmben. A produkció különlegessége, hogy némafilm lesz. Schlanger András színművész, rendező elmondása szerint mivel a megrendelés két filmre szólt, szerették volna, ha különböznek, így A kút titkai című alkotás egy 6 perces némafilm lesz, felnagyított gesztusokkal és felirattal, ahogyan azt a Charlie Chaplin-féle filmekben megszokhattuk.
A 18. századi konyhát bemutató A lakoma című alkotás nem némafilm, 4 és fél percben fogja a látogatók elé tárni a korhű edényeket, sőt Bencze László mesterszakács segítségével a különféle korhű ételeket is, amelyek receptjét a 300 évvel ezelőtt megjelent, Bornemissza Anna szakácskönyvéből vettek. A 6 fogásos menüben megtalálható többek között a keserűlapi-saláta olaszosan, a tehénhús zsályával ispékelve, a tyúkfipástétom tésztafazékban, illetve töltött borjúszegy és aszúszilva mézzel. A mesterszakács és az igazgató is köszönetét fejezte ki a Hunguest Fenyő Hotelnek, illetve a Decean hústermékeket forgalmazó üzletnek, akik termékekkel és kellékekkel támogatták a szakácsot.
„A filmek rég letűnt korba vezetnek vissza, a látogatók számára »in situ« kerülnek bemutatásra a Mikó-vár történetének különböző fázisai, a tárgyi kultúra” – hangsúlyozta a múzeumigazgató.
Arról, hogy mennyire valósak és mennyire fiktívek a készülő kisjátékfilmek, Gyarmati Zsolt elmondta, A kút titkai című alkotásban a tárgyak mind valósak, hiszen azok képezik a már kitalált történet alapját. A lakoma című kisfilm pedig korhű receptek alapján, eredeti edényekben főzött ételeket mutat be. A színművészek a Székelyföld több pontjáról érkeztek, akik a filmben magyarul társalognak, noha a 18. században katonai laktanya lévén, a Mikó-várban élő katonák feltehetően németül, csehül vagy olaszul beszélhettek. Az igazgató rámutatott: a forgatást komoly kutatómunka előzte meg, hiszen hitelességre törekedtek.
Márdirosz Ágnes csíkszeredai színművésznő A kút titkai című kisjátékfilmben az öreg várkapitány fiatal, szép feleségét alakítja. „Nagy megtiszteltetés játszani az alkotásban, azonban nagyon nehéz is, mert némafilmben játszani külön kihívás” – fogalmazott.
A stáb összesen 6 napot szánt a két kisjátékfilm elkészítésére, így a tervek szerint a hétvégén elkészülnek az alkotások. Az állandó kiállítás, amelyhez a filmek készülnek, a tervek szerint A Mikó-vár története címet fogja viselni, és várhatóan novemberben nyitják meg.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!