Sütő András Hargitai vadászkalandok című regénye alapján Fenn a Hargitán címmel készítenének ifjúsági filmet a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízásából Székelyföldön.
2013. szeptember 05., 19:232013. szeptember 05., 19:23
2013. szeptember 06., 08:262013. szeptember 06., 08:26
A forgatásokat októberben kezdenék, a produkcióhoz 14 és 16 év közötti fiatalokat keresnek a székely városokban. Eddig Kovásznán, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen tartottak szereplőválogatásokat, amelyeket a tervek szerint a tanévkezdést követően megismételnének. A válogatásokra ugyanis – feltehetően a vakációs időszak miatt – igen kevesen jelentkeztek – vélte Ványolós-Albert Csaba, a stáb produkciós munkatársa. Mint mondta, hétfőn, a keresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban tartott castingon öten, ugyanezen a napon az udvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában lezajlott válogatáson mindössze hárman jelentek meg.
Ennyi jelentkező semmiképpen sem elég a tervezett produkcióhoz, minél több fiatal tehetséget várnak a szereplőgárdába, ennek érdekében az iskolakezdés után újra megszervezik a meghallgatásokat. A jelentkezőknek rövid részleteket kell felolvasniuk a forgatókönyvből, helyzetgyakorlatokon vesznek részt. A szereplőválogatásokon készült felvételeket elküldik a budapesti rendezőnek, András Ferencnek, aki eldönti, kiket szeretne a filmben látni. A forgatásokat eredeti környezetben tartják: kizárólag székelyföldi helyszíneken dolgoznak, egyelőre Énlakát nézték ki maguknak.
Mint Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa elmondta, a rendező az idén márciusban a Magyar Médiatanács által meghirdetett Magyar Média Mecenatúra pályázatra jelentkezett a Sütő-regény alapján írt filmtervvel, amelyet májusban kedvezően bíráltak el. Az MTVA a pályázók közül tizenhat alkotót összesen mintegy 600 millió forinttal támogat. András Ferenc egyébként számos filmprodukciót készített már, köztük A kárókatonák még nem jöttek vissza című, 1985-ös ifjúsági filmet. Legújabb alkotása „képi világában az erdélyi természeti szépségeket, nyelvében pedig a jellegzetes székely humort idézi majd” – olvasható a pályázatok elbírálásáról szóló közleményben.
Bálint Kinga Katalin
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!