
Tizenhét dokumentumfilm elkészülését támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az Ember Judit-pályázaton keresztül, összesen 106,7 millió forinttal – tájékoztatta az NMHH csütörtökön az MTI-t.
2017. január 12., 12:482017. január 12., 12:48
2017. január 12., 13:522017. január 12., 13:52
A médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programjában a 2016-os Ember Judit-pályázat harmadik fordulójában tizenhét dokumentumfilm – köztük két határon túli alkotás – elkészítését támogatja – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, a határon túli pályázóktól dokumentumfilm várható az 1944 őszén román félkatonai különítmények Székelyföldre való bevonulásának körülményeiről, egy jóval könnyedebb témájú alkotásban pedig az erdélyi amatőr és profi futball sajátos atmoszféráját is megismerhetik a nézők. Film készül Szent-Györgyi Albertről, Burger Barna fotóművészről, valamint Erdei Zsolt ökölvívó pártfogoltjáról, Vörös Mártonról, akinek súlyos betegsége miatt életéért és az életét jelentő sportpályafutásáért kell megküzdenie.
A Dal zsűritagjaként is ismert Both Miklós az ukrán népzene világát mutatja majd be a nézőknek egy másik filmben. A Közös sorsviselők című alkotásban nagyapa és unokája a világ két különböző pontján próbálja hasonló módon összetartani közösségét, előbbi egy ötödik kerületi társasház közös képviselőjeként, utóbbi egy az Egyesült Államok és Kanada határán, úszó házakban élő közösség kimondatlan vezetőjeként.
Filmet készítenek a \'60-as, \'70-es években működő, Aranyketrec néven elhíresült intapusztai „bolondokházáról\", ahol megtűrt művészek és osztályidegen arisztokraták éltek az ápoltakkal közösen. Forgatni fognak Prodán Zsolt szívsebész munkájáról, valamint a büntetés-végrehajtásban a visszaesők számának csökkenését célzó módszerről, a börtön-cursillóról.
A nevelőszülőség csodálatos, egyben erőt próbáló világát mutatja majd be a Családra várva című alkotás. Dokumentumfilm készülhet a Csehszlovákia 1968-as megszállásáról szóló eseményekről a – szovjetek utasítására meginduló – magyar megszállók szemszögéből, az emberi kapcsolatokra fókuszálva, és az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott harc magyar katonai vállalásáról is.
Az \'56-os forradalom leverése után emigráló Szanyiszló Liliről, gyermekéről és unokájáról szóló alkotás a világ három különböző pontján élő nő találkozását mutatja be.
A mecenatúra program három olyan filmet is támogat, amelyek különböző módon kapcsolódnak a holokauszthoz. Az egyikben egy Auschwitzot megjárt férfi és egy tizenhárom éves fiú áll a bar micvója előtt, a felkészülési idő alatt azonban az idős özvegy haláltábori emlékei is felelevenednek. Az elveszett nagypapa című alkotás középpontjában egy, a holokauszt alatt meggyilkolt férfi filmhagyatéka áll, míg az eseményeket túlélő Fahidi Éva nem kézzel fogható archív felvételekkel, de annál érzékletesebb elbeszélésével világítja meg a történelem e sötét korszakát – olvasható az NMHH közleményében.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!