2010. május 03., 09:382010. május 03., 09:38
Főként olyan alkotásokról van szó, amelyek elsőfilmes rendezők díjazott munkáiként már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon: Cannes-ban, Velencében, Locarnóban, Rotterdamban, Szarajevóban és Varsóban.
„A versenyben idén kizárólag fikciós filmek vesznek részt, többek közt két végletet képviselve: a spanyol Gordos című filmtől a thaiföldi nemlineáris, meditatív Mundane History című alkotásig. A két filmen kívül 10 másik, egymástól gyökeresen különböző, ugyanakkor lenyűgöző alkotás tekinthető majd meg” – nyilatkozta Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója, aki kifejtette, reméli, hogy a közönség az eredetiséget és a sokféleséget keresi majd a felhozatalban.
Románia két filmmel képviselteti magát: a Felicia, mindenek előtt (Felicia, înainte de toate, Răzvan Rădulescu és Melissa de Raaf, 2009), amely a 2009-es szarajevói fesztiválon versenyzett, valamint a Becsületérem (Medalia de onoare, Călin Peter Netzer, 2009) című filmmel, amely öt díjat nyert a 2009-es szaloni fesztiválon.
A fesztivál díszvendége lesz többek között van Johanna ter Steege holland színésznő és Victor Rebengiuc román színész is, akikkel a vetítéseken, valamint az azokat követő eseményeken is találkozhat a közönség. A 2010-es TIFF Árnyékok című rövidfilm szekciójának filmjeit Mihai Mitrică, az Anim’est fesztivál igazgatója válogatta. A rövidfilmeket idén is a versenyprogramban szereplő nagyfilmek előtt vetítik majd.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.