
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Az Aradi Kamaraszínház három fesztiválon vendégszerepel Az élő holttest című előadással, és szintén fesztiválon mutatják be a 497 című táncszínházi produkciót – közölte a teátrum. Mindkét előadás koprodukciók eredménye: Az élő holttest a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház közös munkája a szabadkai Juhász Zenekar közreműködésével, a 497 pedig a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel közösen jött létre.
2022. május 24., 19:502022. május 24., 19:50
Az élő holttest című előadás első fesztiválszereplése a Mozaik Országos Színházi Találkozó programjában szerepel szerdán 19 órakor Kápolnásnyéken. A találkozó hagyományteremtő szándékkal indul útjára, hogy megkísérelje betölteni azt az űrt, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megszűnése jelent a magyar színházi szférának. A május 25–28. között tartott színházi eseményen magyarországi és határon túli alkotóműhelyek képviseltetik magukat.
A huszonnyolcadik kiadásához érkezett kísérleti színházi fesztivál június 4–11. között zajlik Nagybányán. A romániai mellett magyarországi, franciaországi, belgiumi és kanadai társulatok mutatkoznak be ízelítőt adva a legújabb színházi irányzatokból. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál a legrégibb romániai színházi seregszemlék közé tartozik.
Szintén a 28. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon lesz látható a 497 című táncszínházi produkció is.
A Békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház táncszínházi, „performance” jellegű koprodukcióját június 7-én, 19 órakor tűzte műsorára a nagybányai fesztivál. A különleges képi világgal rendelkező előadás története az 1910-es évekbe visz vissza, amikor négy romániai fiatal világ körüli gyaloglóversenyen vett részt. A rendezést Farkas Tamás koreográfus és Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője jegyzi.
Június 24. és július 2. között, a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján tizennégy színházi előadás versenyez Szerbiából, Magyarországról, Ukrajnából és Romániából.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!