2010. szeptember 29., 09:542010. szeptember 29., 09:54
Mint ismeretes, a Figura név már sokkal korábban ismert volt Gyergyószentmiklóson, majd a színházi körökben, ugyanis már az 1980-as évek végén ezen a néven működött az az ifjú – főként műszaki értelmiségiekből álló – társulat, amely Bocsárdi László rendező irányításával már a megalakulás után sikereket ért el.
„Az idei évad kiemelkedő eseménye lesz a fesztivál, amelynek keretében megünnepeljük a Figura hivatásos színházzá válásának húszéves évfordulóját” – jelentette ki Béres László színházigazgató kifejtve, hogy a csütörtökön kezdődő fesztivál idején lesznek olyan rendezvények, amelyek kimondottan a jubileumra reflektálnak.
Többek között a színház előterében állandó kiállításon tekinthető meg az elmúlt húsz év minden előadásának plakátja és fényképek az előadásokról, de a reggeli kávé mellett az elmúlt húsz év hét színházigazgatójával is társaloghatnak az érdeklődők.
A harmadik alkalommal megrendezett dance.movement.theater fesztivál már nemzetközivé nőtte ki magát: az eseményre a hazai meghívottak mellett Franciaországból, Törökországból, Szerbiából és Magyarországról is érkeznek előadók. A rendezvény négy napján minden este két előadás és egy koncert várja az érdeklődőket, többek között olyan közismert művészek lépnek fel, mint Bozsik Yvett és társulata, Urbán András és társulata, Lajkó Félix, illetve Pintér Béla és társulata.
A rendezvényre a felnőttbelépő 10 lej, az ifjúsági és nyugdíjasjegy 6 lej, de bérletet is lehet váltani 50, illetve 26 lejért.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.