Hirdetés

Festményekből ihletett „röpdrámák”

Három ország négy drámaírója, négy rendezője és négy színtársulata vett részt múlt héten a szegedi drámaíróversenyen, ahol egyaránt fontos szerepet kapott a képzőművészet, az irodalom és a színházművészet.

Krónika

Krónika

2008. szeptember 16., 00:002008. szeptember 16., 00:00

A Regionális Összművészeti Központban tartott vetélkedő ugyanis elvetette azt a hagyományt, hogy újsághírek szolgáljanak a 24 óra alatt íródó „röpdrámák” alapjául, és a felkért szerzőket a Kovács Gábor Gyűjtemény – Válogatás a magyar festészet remekeiből című tárlat termeibe sorsolták be, hogy a kiállítás képei – amelyek között Munkácsy, Rippl-Rónai, Vaszary, Markó Károly és Csontváry művei is megtalálhatók – legyenek a drámaírók alkalmi múzsái. Az egy nap alatt született színpadi szövegek az aradi Andrei Elek, a szabadkai Urbán András, a pécsi Tóth András Ernő és a szegedi Benkő Imola Orsolya rendezésében kerültek közönség elé a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a pécsi Janus Egyetemi Színház és a Szegedi Focus Műhely véletlenszerűen összesorsolt színészeiből verbuválódott csapatok előadásában. A megmérettetést a kolozsvári Hatházi András, a zentai Beszédes István, a pécsi Balogh Róbert és a szegedi Podmaniczky Szilárd vállalta. Hatházi Sziget címmel a túlvilágra utazás toposzát feldolgozó ötszereplős darabot írt Nyilasy Sándor Csónakázás a tavon című festménye alapján. Podmaniczky Szilárd abszurd drámája, a József és testrészei is beépítette a Styxen való csónakázás motívumát, Balogh Róbert pedig bonyolult sztorijú drámát írt Gulácsy Lajos Nő rózsával című festménye alapján: a Kiskörút, nagykörút… akármilyen kiskorút című darab egy féltékenység, elfojtott vágyak, titokzatos levelek és rejtélyes múltbeli történések által meghatározott történetet tolmácsol. A Solténszky Tibor dramaturg, rendező vezette zsűri Beszédes István három Munkácsy-festmény ihlette, Szilveszter öreg éjszakáján című darabját találta a legjobbnak, a díjnyertes művet Andrei Elek rendezésében vitték színre. A szöveg kiindulópontja Munkácsy Milton-előtanulmánya volt, a szerzői szándék szerint a szöveg központi alakja a karosszékbe süppedt Milton, aki ugyanakkor az öreg, beteg Munkácsy és az Elveszett paradicsom bátorságáért halandósággal fizető Ádáma is egyben.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés