
2008. november 14., 16:452008. november 14., 16:45
– Saját magát a fény.kép.ész. formulával határozza meg. Ebből a háromból melyik a legfontosabb?
– Természetesen az ész. Azt kell használni, még az új gépekkel is. Amikor tanítok, előadást tartok, fontos dolgokról beszélek: például az arc anatómiájáról. És akkor hallom, hogy a hátsó sorban arról tárgyalnak, hogy 200-as, 150-es vagy automata lencsét kell venni? Én hiszek abban, hogy át kell adni a megszerzett tudást – és akkor fontosabb a lencse vagy a zár? Az ilyesmi nagyon mérgesít.
– A technika fejlődésével változott a szemlélet a fotózásban?
– Azok a szabályok, amelyeket a reneszánsz korában a festészetben rögzítettek, a fényképészetben is alkalmazhatók. Az apám például a müncheni Művészeti Akadémián tanult fotózni, ott, ahol Munkácsy és Barabás festészetet. A fotózást festők találták ki, a fényképészet alapja a festészet. Az a jó festő vagy fotós, aki a világmindenség matematikáját geometriailag látja. Az agyukban levő szinapszisok geometriai szögben mozognak, ezért minden, ami szög, felkelti a figyelmünket és tetszik. Talán a leglényegesebb különbség a régi idők és a mai művészet között a ráfordított idő. Régen a művészet színterei a templomok voltak, felfestették a freskókat, az emberek másfél órát ültek és bámulták. Most nincs másfél óránk, ezért a kortárs művészeteknek meg kellett változniuk. Amerikában a reklámszakmában készült egy tanulmány, mely szerint ha meglátunk valamit, öt másodperc alatt kell eldöntsük, hogy megnézzük-e vagy sem, és további öt másodpercünk marad arra, hogy meg is nézzük. A modern fotó üzenete egyértelmű kell, hogy legyen, mert általában valamit el kell adjon. Egy plakáton elég, ha rajta van egy cipő és a gyártója. A többi információ felesleges. Magyarországon a reklámokon mindent feltüntetnek, a nagymama telefonszámát is. Ez nem a művészek, a fényképészek hibája, hanem a megrendelők erőszakossága.
– Ha portré készül, a modellnek feltehetően az a fontos, hogy szép legyen a fotón. Mi a fontos a fényképésznek?
– Hogy a kép legyen megkomponálva. Ha a kép nincs megkomponálva, akkor az csak családi fotó, ami pusztán arra való, hogy emlékeztessen valamire. A másik alapvető dolog egy portrénál, hogy vonzza a tekintetet. Ez úgy is elérhető, hogy a kép nagyobb, mint az életben. Engem úgy is emlegetnek, mint „szögfényképészt”, mert az én fotóimban mindig vannak szögek.
– Milliméterre beállítja a kompozícióit, mégis stáb nélkül, egyedül dolgozik. Miért?
– A szex, a pszichiátria és a fotózás szigorúan két ember magánügye. Ezekben a helyzetekben zavaró a harmadik jelenléte. A portréfényképészet egyharmada a technika, kétharmada, hogy milyen utasításokat ad a fényképész a modellnek: nézzen rá, mosolyogjon, húzza fel a szemöldökét. Én mindig kisminkeltem a lányokat, megcsináltam a hajukat, megtanítottam őket, hogyan legyenek szépek, és aztán lefotóztam őket. Egy jó fotós készítette fénykép alapján nem vennék el senkit feleségül. Pedig nagyon szeretem a nőket, ötször nősültem. Mondok egy példát: a most kiállított fényképeimről ön megjegyezte, hogy milyen gyönyörűek rajtuk a lányok. Ez nem föltétlenül igaz. Sok modell nem is hollywoodi sztár, hanem a volt feleségeim, a girlfriendjeim, a barátaim.
| Szipál Márton fotóművész munkáiból csütörtökön nyílt kiállítás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. A művész az életéről és a hollywoodi alkotómunkájáról mesél pénteken 18 órakor az Árkosi Művelődési Központban megszervezett közönségtalálkozón, szombaton pedig műhelymunka keretében szakmai titkaiba avatja be a fotográfia iránt érdeklődőket. A műhely részvételi díja felnőtteknek 150 lej, diákoknak 50 lej. Az árkosi kulturális intézmény a pénteki és a szombati rendezvényekre autóbuszt biztosít, amely pénteken 17.30-kor, szombaton 10.30-kor indul a szentgyörgyi színház elől. |
– Első ízben jár Romániában?
– Nem, de azt soha nem gondoltam volna, hogy Sepsiszentgyörgyön lesz egy fotókiállításom. Én 17 évesen a Hargitára jártam sízni. Soha nem felejtem el, ugyanis alvajáró voltam. A Hargitán egy templom mellett aludtunk, amikor felébredtem, fájt a talpam. A többiek mondták, hogy egész éjjel mezítláb szaladtam a templom körül. Nem politizálok, de meg kell mondanom, örülök, hogy egy magyar fotóst meghívtak Romániába. Különösen az aktuális helyzetben, most, hogy Szlovákiában is vannak ezek a cirkuszok. Az itteniek bebizonyították, hogy klassz fejek.
– Miután ötven évet élt az Egyesült Államokban, Kaliforniát Budapestre cserélte fel. Ez jó döntésnek bizonyult?
– Semmi sem hiányzik az Államokból. Nyolc éve élek Magyarországon, és még mindig turistának érzem magam. Itt minden fordítva van, mint amit megszoktam Amerikában. Senki nem köszön meg semmit, ha tüzet akarok adni egy lánynak, kicsavarja a kezemből az öngyújtót, és maga csihol lángot. Más kultúra, ami 45 év alatt alakult ki. Mindenki az egyenlőségre hivatkozik, amiben én nem hiszek. Magyarországon most nagyobb osztálykülönbség van, mint a Horthy-rendszerben. Más talán bosszankodna, vagy csodálkozna ezeken, én viszont élvezem.
– Visszatérése hogy érintette szakmai karrierjét?
– Amikor otthagytam Amerikát, az összes filmemet felraktam egy polcra, két méter magasan a szoba közepén, tisztelegtem előttük, hátat fordítottam és eljöttem. Csak a hozzám közel állók fényképeit hoztam el emlékbe.
– Excentrikus, legalább is nagyon markáns az öltözködési stílusa, egész megjelenése. Ez a hollywoodi környezetben alakult ki?
– Már az iskolában is furcsának tartottak. Én ilyen vagyok. De ez sokat segített abban, hogy jól megéljek a szakmámból. Ha a modell figyel a fotósra, könnyebb jó képet készíteni.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.