
A Chicago a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának előadásában
Fotó: Tamási Áron Színház
A Tamási Áron Színház társulata ismét műsorára tűzi a tavalyi évadban készült, szilveszteri produkcióként bemutatott Chicago című musical-előadását, melyet márciusban láthatott utoljára a sepsiszentgyörgyi közönség.
2024. december 02., 16:112024. december 02., 16:11
Az Újvidékről meghívott Puskás Zoltán által rendezett előadást december 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap este 7 órától láthatják az érdeklődők a színház nagytermében – közölte a társulat.
Fotó: Tamási Áron Színház
milyen társadalomformáló ereje van a korrupciónak, hogy az igazságszolgáltatás néha csak színjáték.
Fotó: Tamási Áron Színház
Hogy a Youtube-erek, TikTok-sztárok és a szociális média különböző más felületein felbukkanó influenszerek megnyilvánulásainak útvesztőiben mindenfajta emberi érték és az élet maga is relatívvá vált, csak a botrányos dolgok számítanak igazi hírnek, szinte lehetetlen elválasztani egymástól a helyes és elfogadhatatlan döntéseket, cselekvéseket.
Fotó: Tamási Áron Színház

Tamási Áron Színház társulata turnéra indul, Budapesten és Szatmárnémetiben is bemutatja Ivan Viripajev Iráni konferencia című darabját Bocsárdi László rendezésében.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
szóljon hozzá!