2011. augusztus 05., 07:302011. augusztus 05., 07:30
A templom romját a felszínen jelezni fogják – derül ki Kelemen Hunor művelődési miniszter sajtóosztályának csütörtöki közleményéből. Mint rámutatnak, a munkálatok egyik fő támogatója a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, és a kutatásokat a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is finanszírozza.
Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a helyszínen kutató, dr. Daniela Marcu Istrate vezette régészcsapat április 13-án számolt be arról, hogy templomromra bukkantak a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren, a jelenlegi főkaputól 24 méterre. Az időközben két szakaszban (április–május, június–augusztus) elvégzett feltárás nyomán bizonyossá vált: a templom a 10. században épült, ily módon ez Erdély legrégibb temploma, valószínűleg a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula alapította.
Ezt valószínűsíti a templom most feltárt alaprajza: a hajó négyzet alakú, a középrészen négy, a kupolát vagy kis tornyot tartó oszloppal, görög keresztet rajzol ki, amely a bizánci építészetre jellemző. Ezt a bizánci típusú templomot még 1200 előtt, valószínűleg 1050-ben, a római katolikus, immár nyugati típusú székesegyház építésének elkezdésekor lebontották.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!