
Joël Pommerat francia író, rendező, színházigazgató A két Korea újraegyesítése című darabját olvassa fel Derzsi Dezső, Kolcsár József, Kónya Ütő Bence és Pálffy Tibor szombaton 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tein teátrumban.
2014. november 26., 19:562014. november 26., 19:56
A felolvasó színházi estről szóló közlemény rámutat, a mű címe megtévesztő, semmiféle – a két Koreával kapcsolatos – politikai természetű dologról nincs benne szó.
A darab az emberi kapcsolatok bonyolultságát mutatja be húsz, egymástól gyakorlatilag független, remekül megírt jelenetben.
Joël Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb alkotója, író, rendező, színházigazgató. Negyvenedik születésnapján különös akcióba kezdett: megígérte társulata színészeinek, hogy negyven éven át minden évben új darabot ír nekik, amelyet aztán közösen színpadra állítanak. A kísérlet 2004 óta tart.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!