Garaczi László Csodálatos vadállatok, avagy Plazma3 című felolvasó-kocsmaszínházi előadásával zárja az évet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.
2014. december 17., 20:112014. december 17., 20:11
A színházi kísérlet a 2009/2010-es évadban kezdődött, és rendhagyó módon a kocsmák és kávézók közönségének szólt. Az első előadás könnyed, humorosabb hangvételével mozdult a társadalomkritika irányába, a második már mélyebb, fájdalmasabb kérdéseket fogalmazott meg.
December 20-án, szombaton este nyolc órától tekinthetik meg a székelyudvarhelyi G. Caféban a felolvasószínház harmadik előadását. Az érdeklődők egy 21. századi család történetét, elvált és külföldön dolgozó szülőket, látszólag sérülésmentes gyerekeket ismerhetnek meg.
Az előadást Tóth Árpád rendezte, munkatársa Demeter Kata, a produkcióban Nagy Csongor-Zsolt, Barabás Árpád, Mezei Gabriella és Fincziski Andrea szerepel. Az előadáson a helyek száma korlátozott, helyfoglalási szándékot a 0746-754184-es telefonszámon lehet jelezni.
Az előadást 16 éven aluli nézőknek nem ajánlott. A szervezők pontosságra intik a nézőket, az előadás zavartalan lefolyása érdekében a kávézó ajtaját 8 órakor bezárják. Az előadást december 21-én, vasárnap 20 órai kezdettel is meg lehet tekinteni.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!