
2010. augusztus 11., 10:032010. augusztus 11., 10:03
Az önkormányzat növelte az ingatlanban hétvégenként diszkót működtető vállalkozóra kirótt bérleti díjat, így az felmondta a szerződést. Lőrincz Zsigmond, a város polgármestere elmondta, a félmillió eurós bankkölcsönből kívül-belül felújítják a mozi épületét. A törvény értelmében megtartják annak eredeti rendeltetését, tehát filmeket is fognak vetíteni, ugyanakkor kialakítanak az épületben egy nagyméretű termet is, amely különböző előadások bemutatására lesz alkalmas.
A polgármesteri hivatal már elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt, ebben a négyszáz férőhelyes terem kialakítása is szerepel. A kovásznai mozi épületét évtizedek óta különböző magáncégek bérlik, az országos mozivállalattal kötött szerződés megengedte, hogy a bevételükből semmit ne forgassanak vissza az ingatlan karbantartására, így az évről évre rosszabb állapotba került. Ugyanakkor Kovászna városának már évtizedek óta nincs egy olyan terme, ahol színházelőadást vagy koncerteket lehetne tartani.
A város régi művelődési házát az 1977-es földrengés után omlásveszélyesnek nyilvánították, így a művelődési ház egy kisebb klubépületbe költözött. A kilencvenes évek elején elkezdték az új kultúrotthon építését, de a túlméretezett épület befejezésére a művelődési minisztérium nem biztosított támogatást. A mozi épületében már most is van egy 250 férőhelyes előadóterem. A város elöljárói abban bíznak, hogy a több évtizedes kényszerszünet után Kovásznán ismét vendégszerepelhet Sepsiszentgyörgy két színháza: az Andrei Mureşanu és a Tamási Áron Színház, valamint a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio, és így megélénkülhet a város művelődési élete.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.