2010. november 19., 10:192010. november 19., 10:19
A közvélemény-kutatást végző kérdezőbiztosok román és magyar kérdőívekkel 900 sepsiszentgyörgyi polgárt keresnek meg, ugyanakkor fókuszcsoportokat hoznak létre, a rendszeres színházlátogatókkal, a magyar és a román teátrum vezetőivel, szakembereivel is beszélgetnek. A tanulmány december 15-re készül el, és eredményeit figyelembe ve-szik a színházi vezetők menedzseri szerződésének meghosszabbításakor, mondta Sztakics Éva.
Az alpolgármester szerint azt szeretnék, ha az önkormányzat kulturális intézményekkel szemben támasztott igényei a lakosság elvárásait tükröznék, ha ezen a területen is találkozna a kínálat és a kereslet, ugyanakkor a tanulmány a segítségükre lesz abban, hogy a Kovászna megyében működő művelődési intézmények szerepét és feladatkörét pontosabban meghatározzák.
Az igényfelmérő tanulmány gondolata júliusban merült fel, a Bocsárdi László ötéves menedzseri tevékenységét értékelő, színházi szakemberekből álló bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy az önkormányzat nem fogalmazta meg pontosan az igényeit, és ebből is adódtak konfliktusok a teátrum fenntartója és vezetői között.
Sztakics Éva szerint a város egész művelődési életét felmérik, a civil szervezetek által szervezett programok fogadtatására is kíváncsiak, a tanulmány elkészítését a színházak vezetői is támogatják. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat több ízben megfogalmazta azon igényét, hogy a szakmai élvonalba tartozó, hazai és nemzetközi szinten többszörösen díjazott Tamási Áron Színház nyisson más rétegek felé is.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.