
2010. október 20., 10:472010. október 20., 10:47
A zsűri külön méltatta az eredeti témaválasztást. A film egyébként legutóbb a csíkszeredai Film.dok-fesztiválon ért el sikert: ekkor a Magyar Televízió díját kapta meg. Felméri Cecília elmondta: a 2009-es alkotás után tavasszal Budapesten forgatott egy kisjátékfilmet, amely már majdnem elkészült, jelenleg pedig a mesteris vizsgafilmjét forgatja Bukarestben.
Az ötödik alkalommal megszervezett Anim’est-fesztivál 2500 euró értékű nagydíját egyébként az olasz Bing Bang Big Boom című rövidfilm érdemelte ki, a franciaországi Dominique Monféry Eleanor’s Secret című alkotása pedig a legjobb animációs nagyjátékfilm lett. Az animációs rövidfilm kategóriában a dél-koreai Jumi Dzsung Dust Kid című alkotása lett a legjobb, a zsűri különdíját pedig a Vessela Dantcheva vihette haza Anna Blume című filmjével. Az Anim’est versenyprogramjából egyébként a kolozsváriak is megtekinthetnek néhány alkotást, hiszen október 22–24. között a Győzelem moziban és a Francia Kulturális Központban vetítik ezeket.
Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című filmje egyébként legközelebb a lipcsei filmfesztivál animációs dokumentumfilm kategóriájában versenyez majd. Felméri alkotása mellett a legfontosabb európai animációs fórumok közé sorolt lipcsei filmfesztiválon Bertóti Attila Ariadné fonala és Cakó Ferenc Érintés című alkotása is látható lesz.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.